Sporthírek

Sport hírek, elemzések és érdekességek. Sport rovatunkban követheted a kedvenc sportolóiddal, csapataiddal kapcsolatos legfrissebb híreket.
Ferencváros - Grupama Aréna

Zsoldosok vagy bohócok? Vagy mindkettő egyszerre?

Tegnap este két magyar futballcsapat lépett pályára a nemzetközi kupákban, de azon kívül, hogy az első találkozón mindketten nyertek, vajmi kevés hasonlóságot tudtunk felfedezni a párharcokban.

Amíg a Ferencváros az Európa Liga playoff-körének minden bizonnyal legszerényebb képességű gárdáját, az ír Shamrock Rovers-et próbálta felülmúlni, addig a Fehérvárnak az a Köln jutott, amely hétről hétre Európa egyik legerősebb bajnokságában, a Bundesligában edződik.

Dárdai Palkóék idegenben hajtottak végre bravúrt, ám tegnap már kidomborodott az osztálykülönbség. Noha a németektől sem láthattunk különleges, szépségdíjas megoldásokat, gyorsabbak, agresszívebbek voltak, és ez még akkor is elég volt, ha a részükről is hemzsegtek a technikai hibák és a pontatlan passzok a kilencven perc során.

Ez a kiesés benne volt a pakliban, ám az ami ezután következett, az maga volt a feketeleves. Nem járok messze az igazságtól, ha azt írom, hogy a magyar bajnok nemzetközi zsoldos armadája a továbbjutás ellenére alaposan leszerepelt a lelkes amatőrökből álló ír gárdával szemben, ám a problémák mélyebben gyökereznek.

Mert az addig rendben, hogy már az Üllői úton eldőlt minden, ám én azt hallottam néhány olimpiai bajnok és ezüstérmes ismerősömtől, hogy csak abból lehet nagy sportoló, aki szívből utál veszíteni, és aki még egy kártyacsata elveszített száz forintja után is úgy érzi, hogy összedőlt a világ.

Ezeknek a régi, híres magyar futballistáknak volt egy elképesztő tudású tanárember edzőjük, úgy hívták, hogy dr. Lakat Károly. Ő azt mondta annak, aki a szerdai, amatőrök elleni kupameccsen lazsálni merészelt, hogy “aki hét közben firkálgat, az hétvégén nem fog tudni szépet rajzolni”.

A kiváló mesteredző ennek a találó mondásnak a jegyében választotta ki a játékosokat az egymást követő olimpiákra is. Csak olyanokat vitt ki magával az ötkarikás játékokra, akik szó szerint belehaltak egy vereségbe, akik 5-0 után is úgy mentek a hatodik gólért, mintha az életük múlt volna rajta.

És erre fel tegnap azt látom, hogy a Ferencváros havi több tízmilliót kereső idegenlégiósainak (hiszen Bogdán előtt csak külföldiek voltak a kezdőcsapatban) nyűg a futball. Mindezt azok után, hogy a hétvégén elhalasztották a bajnokijukat, és mindezt azzal együtt, hogy több száz zöld-fehér drukker utazott el Írországba, hogy egy újabb gólzáporos győzelmet ünnepelhessenek.

Ám a Ferencváros labdarúgói másképpen gondolkodtak. De vajon milyen sportemberek ezek a különböző földrészekről összevásárolt zsoldosok? Mit gondolhatnak ott legbelül arról, amire oly büszkék a ferencvárosi szurkolók? Vagyis a Fradi-szívről? Vajon hallottak-e róla valaha? Vagy csak focizgatunk, aztán lesz, ahogy lesz, nemsokára úgyis egy másik ország másik csapatában veszem fel a fizetést?

Hát, láthattuk, hogy ennek a mentalitásnak mi lesz a vége. Nem, nem tegnap az NB III-asok ellen. Hanem egy bizonyos Qarabag ellen a BL-selejtezőjében. Amikor könnyen be lehetett volna lépni a Kánaánba.

Igen ám, de mintha azok a fickók jobban akarták volna a győzelmet, mintha mindannyian kitették volna a szívüket a pályára. És hogy miért voltak képesek erre? Mert ők minden héten így csinálják. Ők ilyenek. Lehet, hogy szerényebb képességűek, de megdöglenek a pályán. És nem csak akkor döglenek meg, amikor fontos. Hanem mindig.

Mert egy sportoló csak akkor lesz nagy sportoló, ha megvan az a képessége, hogy mindig, minden helyzetben száz százalékot nyújtson. Mások pedig csak focizgatnak, focizgatnak, aztán ha kikapnak az amatőröktől, akkor meghúzzák a vállukat a meccs után.

– Továbbjutottunk, nem? – kérdezik szemrehányó tekintettel.

És valóban, ezzel nem lehet vitatkozni, a zsoldosok így is továbbjutottak. Viszont van egy apró szépséghibája a dolognak. Mégpedig az, hogy a lesajnált azeri bajnok könnyűszerrel levette a páncélsisakjukat, és bohócsapkát húzott a helyébe…