Uncategorized

Mbappénak vagy Xavinak marad esélye egy utolsó nagy dobásra?

Sem a Paris Saint-Germaint, sem a Barcelonát nem emlegették fő esélyesként a Bajnokok Ligája idei kiírásában, egészen addig, amíg ki nem sorsolták a negyeddöntő párosításait. A két gárda ekkor ugyanis a könnyebb, pontosabban a kevésbé nehéz ágra került, ahol egymást kapták ellenfélül. A majdani elődöntő másik részvevője a Borussia Dortmund és az Atlético Madrid közül kerül ki.

A párosításnak extra fűszerezést ad, hogy a franciáknál Kylian Mbappé, míg katalán részről a vezetőedző, Xavi Hernández jelentette be távozását. Mind a PSG labdarúgója, mind a Barca korábbi legendás játékosa és jelenlegi szakvezetője számára stílusos utolsó nagy dobás lenne egy BL-siker.

A két csapat pihenten veselkedhet neki egymásnak. A Spanyol kupa döntője miatt hétvégén a hispán bajnokságban nem rendeztek fordulót, így a Barca legutóbb március 30-án játszott tétmérkőzést. Bár a PSG-nek pályára kellett lépnie, előnye komoly a bajnokságban: a Clermont elleni 1-1 ellenére is 10 ponttal vezet.

A párharc első felvonása előtt az előzetes hírek szerint mind Xavi, mind Luis Enrique bizakodhat abban, hogy csapatuk sérültlistája rövidül. A PSG háza táján a tinisztár Bradley Barcola, míg a Barcánál Pedri és Frenkie de Jong visszatérésére mutatkozik némi esély.

 

(Kiemelt kép: Getty Images)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 50.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)