A tegnap esti balul sikerült, sorsdöntő magyar-olasz mérkőzést követően sokféle érzés kavaroghat a magyar szurkolókban. Nem alaptalanul.
Sok évtizede már, hogy az igazi nagy sikerek (vagyis legalább az elődöntőbe jutás egy világversenyen) elkerülték a magyar labdarúgó-válogatottat.
Utoljára 1972-ben történt meg mindez, igaz akkor rögtön egymás után kétszer is. Előbb az Európa-bajnokság négyes döntőjébe jutottunk be, majd a müncheni olimpián verekedtük el magunkat a fináléig.
Még kimondani is szörnyű, de kereken fél évszázada várjuk a folytatást. Azóta viszont csupán részsikereknek örülhettünk.
És most, 2022-ben, annyi fájdalmas kudarc és kínos vereség után, akkor amikor még a legvérmesebb szurkolók sem számítottak rá, szinte a semmiből feltűnt egy hatalmas, talán soha vissza nem térő lehetőség.
Marco Rossi legénysége döbbenetes menetelésbe kezdett a Nemzetek Ligájában, és két kiírás alatt a legfelső osztályban találta magát, hogy ott is, a legnagyobb világklasszisok ellen is bravúrt bravúrra halmozzon.
Először annak örültünk, hogy legyőztük az vb-selejtezőn aratott fölényes győzelmük után kissé nagyképűen hozzánk érkező angolokat, majd annak, hogy a németek ellen is pontot szereztünk, és hogy ezzel megcsillant a remény a bennmaradásra.
Ennek aztán annyira megörültünk, hogy egymás után Angliában majd Németországban is nyertünk. Ekkor már egész Európa a magyar válogatottat csodálta, ehhez hasonló meglepetéssorozatot talán a legkevésbé tőlünk várták a szakemberek.
Ugyan már, még az albánok is oda-vissza verték őket, meg aztán egy szem árva nemzetközi klasszisuk sincs, ráadásul egyetlen játékosuk sem játszik a két legerősebb bajnokságban, a Premier League-ben vagy a Primera Divisionban, úgyhogy ebben a kvartettben biztosan pofozógépek lesznek…
Ezeket hallottuk és olvastuk a nemzetközi szaktekintélyektől, hogy végül mindannyian szájtátva lessék, amint hétfő este egyetlen pontra kerültünk a legnagyobb csodától, a továbbjutástól.
Ám a csoda elmaradt. Éppen az utolsó, a legfontosabb mérkőzésen, a telt házas Puskás Arénában, éppen a minden hájjal megkent olaszok ellen nem jött össze semmi.
Pont most adtuk röviden haza a labdát, pont most hagytuk ki még a legkihagyhatatlanabb helyzeteket is, és pont most nem kapjuk meg a jogos tizenegyest.
Elátkozott meccs volt…
De tudjuk, a futball amilyen csodálatos játék, éppen olyan kegyetlen is. Hónapokon át a mennyországban érezhettük magunkat, most egy kicsit a pokol tüze éget.
Ám ez a fájó érzés nem tart majd sokáig, mert ha valamikor, akkor most igazán büszkék lehetünk. Erre a csapatra lehet építeni, ezt a hozzáállást, ezt a küzdenitudást tovább kell vinni, és mindenki megláthatja, hogy rengeteg örömünk lesz még ebben a fiatal magyar nemzeti tizenegyben.
