Hideg, szürke téli nap volt. Éppen ugyanolyan mint ma.
Ónos esővel.
Csúszós, veszélyes volt minden egyes négyzetméter az utakon…
Ha jól emlékszem, aznap nem mozdultam ki otthonról. Kinéztem az ablakon, és inkább visszafordultam. Sosem szerettem az ilyesfajta időjárást. Mindig elbújtam előle és csupán otthon, a négy fal között éreztem magam biztonságban.
Tudjátok, ott volt a tévé, később az internet…
Arra jó volt ez a kis kitérő, hogy tanulmányozzam a világhálót, hogy egy kicsit okosodjak, ha már a négy fal közé szorultam…
Ilyenkor az is érdekelt, hogy kik azok a hírességek, akik október másodikán, azaz ugyanazon a napon születtek, mint én. Egyfajta lelki közösséget éreztem velük, és Gandhitól Stingig, Graham Greene-től Thomas Musterig behatóan tanulmányoztam az életútjukat.
Ha sportolók voltak az illetők – lehetett az bármelyik sportág képviselője – kettőzött erővel szurkoltam nekik. Még az sem zavart, ha külföldi versenyzőkről volt szó, és az sem, ha nem a kedvenc sportomat űzték.
Ha pedig észrevettem, hogy egy magyar sportoló született egy napon velem, arra azon nyomban felkaptam a fejem, és attól kezdve én lettem a legnagyobb szurkolója. Különösen igaz volt ez akkor, ha ez a sportember a földkerekseg egyik legjobbjának számított.
Világéletemben szerettem a kézilabdát, rajongtam az ezredforduló környékén sikert sikerre halmozó női válogatottért, Farkas Ágiért, Pádár Ildikóért, Siti Beáért.
Megannyi klasszis játszott akkor piros, fehér, zöld színekben.
Ám a legnagyobb kedvencem egy csillogó szemű, szőke klasszis volt, ott a védők sűrűjében, beálló poszton.
Kulcsár Anitának hívták.
Ahányszor megláttam ahogy gólt szerez, és visszafutva boldogan a levegőbe csap, mindig eszembe jutott, hogy „de jó, majd október másodikán együtt ünnepeljük a szülinapunkat”!
Persze csak gondolatban köszöntöttem, de hosszú éveken át minden egyes ünnepi alkalommal megittam egy korty pezsgőt az egészségére. Bárcsak megismerhettem volna…
Anita közben Európa-bajnok lett, ráadásul világbajnoki és olimpiai ezüstérmet is a nyakába akasztottak, azaz úgy tűnt, hogy kerek és csodálatos az élete.
Aztán tizenkilenc esztendővel ezelőtt, 2005. január tizenkilencedikén délelőtt fél tízkor minden megváltozott…
Anita edzésre indult sukorói otthonából. Nem nagy távolság Dunaújvárosig, a csapata csarnokáig, ezt az ötven kilométert már rengetegszer megtette.
Ám ezen a fagyos szerdai napon nem ért oda a megbeszélt időpontra…
A kocsija valahol Velence és Pusztaszabolcs között megcsúszott az úton, és egy fának csapódott. Az ütközés következtében ez a csupa szív, mosolygós lány azonnal életét vesztette. Tragikus, de mindössze huszonnyolc esztendő jutott neki ezen a földön.
Tizenkilenc év. Pedig mintha csak ma lett volna. Döbbenetes, ahogy múlik az idő, látjátok, Anita is lassan két évtizede hagyott itt bennünket….
19 év….
Ennyi telt el azóta, hogy Anita nincs velünk, és október másodikán, a születésnapunkon nem ihatok többé az egészségére. Helyette minden évben szomorú szívvel leemelek egy gyertyát a tortámról, és felidézve Anita felejthetetlen gólörömét, meggyújtom az emlékére…
Hm, igazságtalan a világ…
2005 kegyetlen januárja óta ezek az október másodikák már sohasem lesznek ugyanolyanok…
NYUGODJ BÉKÉBEN, ANITA! 🖤
Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 50.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)