(1. rész)
1977 szeptemberében egy alig pelyhedző állú, mindössze huszonegy esztendős kapus mutatkozott be az ország legjobb csapatában, az Újpesti Dózsában, ráadásul rögtön egy kettős rangadón a Vasas ellen.
Az angyalföldieknél klasszis csatárok sora játszott, ám az ifjú hálóőr csodával határos módon minden próbálkozásukat hárította. Egy hét múlva a másik fővárosi rivális, a Bp. Honvéd ellen még egyszer megtette ugyanezt, ezúttal sem kapott gólt.
A szurkolók és a szakemberek a csodájára jártak, és esküdtek rá, hogy ekkora tehetséget még életükben nem láttak. Ám hogy ki volt ez a fiatalember, és honnan jött, azt kevesen tudták. A többségük csak a nevét ismerte. Tóth Zoltán…
Aztán szépen lassan fény derült rá, hogy ő annak a Tóth Györgynek a fia, aki közvetlenül a második világháború után szintén kapusként háromszor volt bajnok az Újpesttel. Az édesapa, Tóth György Szegeden nevelkedett, és ott lett ismert labdarúgó. Abban a gárdában volt egy csapattársa, a legjobb barátja, aki még nála is többre vitte.
Igaz, nem futballistaként.
De nézzük csak, ki is volt ez a titokzatos gyermekkori barát…
A húszas években kamaszként Tóth Gyuri Sándorfalván nevelkedett, a jobb élet reményében innen költözött Szegedre az édesanyjával. A városi élet nagyon tetszett a kamasz fiúnak, hamar összebarátkozott néhány hozzá hasonló korú sráccal, akikkel aztán napestig rúgták a lasztit. Közülük is a legjobb, már-már testvéri viszonyba egy Erdélyből származó tanárember fiával került, aki rendkívül művelt, választékosan beszélő, komoly gondolkodású legény volt. Kratochfill Lajosnak hívták.
1929 őszére a két jó barát, György és Lajos már a legrégebben alapított szegedi klub, a már harminc esztendeje működő Szegedi AK ificsapatának igazolt labdarúgói lettek. Noha Gyuri alacsony volt, olyan nagyot tudott ugrani, hogy aki látta, talán azt gondolta, hogy sosem pottyan vissza a földre, így aztán hamar a kapuban találta magát.
Az ifjú Tóth olyannyira sikeresen tevékenykedett, hogy annak egyenes következménye volt, hogy néhány évvel később bekerült a szövetségi kapitány, Ginzery Dénes látókörébe, aki a szegedi hálóőrnek osztotta ki a nemzeti csapat egyes számú mezét. A debütálásra 1939. szeptember huszonnegyedikén, az Üllői úton került sor, ahová Gyurit a legjobb cimborája, Kratochfill Lajos is elkísérte. De ha azt hinnénk, hogy csak baráti szeretetből tartott vele, nem is tévedhetnénk nagyobbat.
A két cimbora, a két Tisza-parti fiú a németek elleni hazai összecsapáson egymás mellett, a kezdőcsapatban hallgathatta a himnusz taktusait. Az 5:1-es győzelem már csak hab volt a tortán. Gyuri és Lajos között a jó barátság évtizedeken át megmaradt, és miután visszavonultak, mindketten edzőnek álltak. Az egyikük karrierje, mint a nyíl, úgy ívelt felfelé. Bizony, Kratochfill Lajos mérföldes léptekkel haladt előre, és rövidesen ő lett a magyar válogatott szövetségi kapitánya.
Ha manapság erre a névre nem sokan kapják fel a fejüket, abban semmi meglepő nincs, ám a fiatalember és Dezső nevű irodalomtörténész bátyja a szülővárosuk tiszteletére megváltoztatták a nevüket. Így az 1958-as vébén szereplő magyar nemzeti tizenegy kapitányát nem Kratochfill Lajosnak, hanem Baróti Lajosnak hívták.
1955-ben pedig megszületett Tóth György fia, Zoltán, és egyhamar kiderült róla, hogy csodálatos tehetségű és szorgalmas kapus lehet belőle. Így érkezünk el 1978 elejéhez, amikor a két évtizedes barát sorsa ismét keresztezte egymást.
Baróti újra szövetségi kapitány lett, és az argentínai világbajnokságra készült a csapatával. Remek játékosai voltak, szinte minden poszton klasszisok álltak készen a bevetésre. Remek kapusai is voltak, ám a legjobb barátjának fia, akit születése óta jól ismert, még közülük is kimagaslott, és hiába volt rutintalan, a vébé előtti őszön beverekedte magát a világsztároktól hemzsegő újpesti gárdába. Mi az hogy beverekedte? Alig néhány forduló után róla beszélt az egész ország. Csodakapus véd a Megyeri úton, hallatszott úton-útfélen.
Barótinak nem kellett kétszer megnéznie, hogy gyermekkori cimborájának mekkora tehetség a fia, és hogy ihletett formában véd, azonnal meghívta őt a világbajnokságra készülő keretbe, sőt, minden valószínűség szerint az argentinok elleni nyitómeccsünkön Tóth Zoltán nevével kezdődött volna a magyar csapat összeállítása.
Azonban 1978. február huszonkettedikén, alig három hónappal az utazás előtt beütött a krach…