Kereken 43 esztendővel ezelőtt, 1979. június 16-án szörnyű baleset történt, amelyben a magyar futball legnagyobb klasszisa sérült meg súlyosan.
De hogyan is történt mindez?
– Odanézzetek, egy baleset!
– Ez hihetetlen, egyetlen fa van az út mellett, és pont annak csúszott neki!
– Úgy látom, nem tört össze nagyon.
– A francba, Fekusz, ez a Törőék autója!
– Ne szívass már, Sumi!
– Esküszöm neked, hogy ezzel a kis autóval indultak el.
– Rosszul emlékszel.
– Mondom, hogy ez az!
– A rohadt életbe, frankón?
– Frankón!
– Sofőr, lassítson már!
– Azonnal álljon meg, nem hallja!?
– Na, végre, a rohadt életbe!
Az újpesti játékosokat hazafelé szállító csapatbusz óvatosan lefékezett a csúszós, eső áztatta, sáros autóúton. A bajnoki címet ünneplő labdarúgók és a vezetők azon nyomban a jobb oldali ablakokhoz húzódtak, majd letörölték a kissé bepárásodott üveget, hogy jobban szemügyre vehessék a fának csapódott parányi Fiatot. A buszról úgy tűnt, nem történhetett olyan nagy baj, lévén, a kisméretű autónak csak a jobb eleje roncsolódott össze valamelyest.
Ám az autó utasa, Törőcsik András már közel sem volt ennyire szerencsés.
Az újpesti klasszist a villámgyorsan kiérkező mentők azonnal kórházba szállították, ám egyből látszott, hogy a válogatott csatár súlyos sérüléseket szenvedett…
De hogyan történhetett meg mindez? Ugyan mit keresett Törő az újpesti csapatbusz helyett egy kis Fiat 500-as anyósülésén? És mégis mi volt az oka, hogy nem a többiekkel együtt utazott haza?
Tekerjük vissza az idő kerekét még egy picit…
BAJ-NOK-CSA-PAT! BAJ-NOK-CSA-PAT!
Egy emberként zengett-zúgott a lila-fehér szurkolók maroknyi kórusa Zalaegerszegen, miután kedvenceik megvédték a bajnoki címüket. Túl sokan nem kísérték el a csapatot a fővárosból, mivel az aranyérem megünneplésére már egy fordulóval korábban sor került. Várhidi mester tanítványainak ez a zalai kirándulás jutalomjáték volt csupán, az elsőség sorsa már korábban eldőlt.
Apropó, Várhidi mester. A sikerkovács – akinek irányításával a Megyeri útiak immár negyedik alkalommal végeztek a tabella élén – ezúttal nem tarthatott a tanítványaival, ugyanis a hét közepén egy kisebb megbetegedés ledöntötte a lábáról. Helyettese az a Halmai József volt, akit mindenki csak Tomi bának szólított. A csupa szív pályaedzőre olyannyira ráragadt ez a becenév, hogy a többség nem is tudta, hogy a hivatalos okiratain Tamás helyett József szerepel. Sőt még maga Tomi bá is annyira elszokott a Józseftől, hogy a legkevésbé sem hallgatott az eredeti nevére.
Már ekkor úgy festett, hogy ez a zalai út el van átkozva. Pedig a feketeleves még hátravolt…
Minden azzal kezdődött, hogy az újpesti vezetők minden logikát és észérvet sutba dobva a teljes szezonban több fronton is remekül helytálló, az idény végére a végletekig kizsigerelt kulcsembereknek (Kolár Endre, Dunai Ede, Tóth József, Tóth András, Fazekas László, Törőcsik András) sem adott plusz egy hét pihenőt, hanem a legjobb tizenegyet vezényelte le Zalaegerszegre.
Ha az okokat keressük, és jóindulatúak akarunk lenni, akkor azt feltételezhetjük, hogy Fekete Lacinak az ezüstcipőért folytatott harcához szerettek volna segítő kezet nyújtani, ám a valóság ettől sokkal prózaibb volt…
A vezetők gondolkodásmódjába nem fért bele az, hogy valaki hosszabb pihenőt kapjon, mint azt, ami elő volt írva neki. Abszurdum, de még akkor sem, ha százszorosan rászolgált erre.
Nem volt mit tenni, a nyári pihenő előtt néhány nappal a keret tagjai ismét elbúcsúztak családjaiktól, és kénytelen-kelletlen sokadszorra is útra keltek. Pedig elhihetjük, hogy csöppet már unták egymást a srácok, lévén egy-egy idény során több időt töltöttek el együtt, mint a szeretteikkel. Mindannyiuknak jól jött volna az a plusz egy hét szabadság, hogy még jobban feltöltődjenek, hogy kikúrálják a kisebb-nagyobb sérüléseket, ám reklamálásnak nem volt helye.
Különösen érthetetlen volt mindez, ha a csapat legnépszerűbb sztárjára, egyben legnagyobb értékére, a néhány napja a világválogatottba meghívott Törőcsik Andrásra gondolunk.
Hiába a közelgő, mindössze két hét múlva sorra kerülő Buenos Aires-i gálameccs, nem számított, Törőnek is utaznia kellett.
A mindössze huszonnégy éves csatár fantasztikus szezont produkált, igazi karmesterévé vált a bajnokságot nagy fölénnyel megnyerő lila-fehér gárdának. Az egész idényben nyújtott produkcióját látva senkit nem ért váratlanul, hogy a világ legjobbjai közé is meghívták.
Tizenhárom gólt szerzett, temérdek gólpasszt osztott, és végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott. Ragyogó átadásai, kiismerhetetlen cselei gyakran ragadtatták tapsra az egyre népesebb rajongótáborát.
Egészen elképesztő, de András kedvéért még az ellenfelek szurkolói is szívesen látogattak ki a Megyeri útra, mert olyan varázslatot láthattak, amelyet talán sehol máshol a világon.
No, és volt még valami, ami nem mindig volt jellemző az öntörvényű zsenire. Az egész esztendőben kimondottan sportszerűen viselkedett. Ritkaságszámba ment az ilyen év, de ezúttal egyetlen alkalommal sem kellett sárga vagy piros lappal fegyelmezniük őt a sípmestereknek. Zárójelben jegyezzük meg, hogy ez volt pályafutásának egyetlen olyan élvonalbeli szezonja, amelyben az összes találkozón pályára lépett. Éppen ezért júniusra mind fizikailag, mind szellemileg elfáradt.
A zalaegerszegi összecsapást bokáig érő vízben, minőségi futballra jóformán alkalmatlan pályán játszották le. A két csapat viszont úgy döntött, hogy kiszolgálja a közönséget, és egy fordulatos, sokgólos (3–3) döntetlent varázsolt a nagyérdemű elé. Törő ezt a mérkőzést is végigjátszotta, ám a találkozó és egyben a szezon végét jelző hármas sípszó felhangzásakor hatalmas megkönnyebbülés járta át a testét. Azonnali pihenésre és egy kis kikapcsolódásra volt szüksége az embert próbáló idény végén.
Nos, a diadalittas ünneplés kellős közepén valamelyik vezető szíve (Tomi bácsi elmondása szerint nem ő adta áldását rá) meglágyult, és végül elengedte Andrist, aki lezuhanyozott, megmosta szőke haját, felvette a legújabb divat szerinti lezser farmeröltözékét, majd villámgyorsan elhagyta a ZTE vendégöltözőjét. Abban a pillanatban jó ötletnek tűnt mindez. Néhány perc alatt aztán minden megváltozott…
– Gyerekek, hová lett Kese? – kérdezte az öltözőbe késve érkező Fekete Laci, aki alig győzte fogadni a gratulációkat, miután biztossá vált, hogy övé lesz az európai ezüstcipő.
– Elhúzott, mint a vadkacsa – válaszolta Kolár Bandi.
– Hová? WC-re? – nevetett Fekusz.
– Hazament kocsival, valamelyik haverjával – jött a válasz.
– Ez hülye, direkt a kedvenc pezsgőjéből hoztam.
– Ne majrézz, Golyó! Kese nélkül is el fog fogyni.
Efelől senkinek nem lehetett kétsége, a bajnokcsapat tagjai nem csupán szomjasak voltak, de méltóképpen meg is akarták ünnepelni az újabb aranyérmet.
Döbbenetes adat, de néhányuknak (Dunai Ede, Zámbó Sándor, Tóth András, Nagy László, Fazekas László) ez már a kilencedik bajnoki címe volt. A Zalaegerszegről hazáig tartó több mint kétórás út igazán remek alkalomnak ígérkezett arra, hogy felszabadultan bulizzanak egyet a fiúk.
A felhőtlen utazás azonban mindössze huszonhat kilométeren át tartott. Zalacsányhoz érve egy súlyos baleset utózöngéivel kellett, hogy szembesüljenek.
Az a bizonyos autó, az a kis Fiat, amellyel Törőék útnak indultak, lecsúszott az útról, és egy fának csapódott. Noha nem mentek gyorsan, és talán ha húsz kilométer per órás sebességgel ütköztek a fa törzsének, a véletlenek szerencsétlen összjátéka miatt örökre megváltozott a zseniális csatár élete.
Az hogy a parányi gépjármű lesodródott, az a hatalmas esőtől kialakuló vízátfolyásnak volt „köszönhető”. Ebből még nem lett volna akkora baj, ha nem pont ott csúsznak ki, ahol ez a bizonyos fa állt. Ha kicsit előrébb vagy hátrébb történik meg a baj, akkor egy karcolás nélkül megússzák. Bármilyen hihetetlen is, de kilométereken keresztül ez az egyetlen fa árválkodott az út szélén.
A becsapódás így sem okozott volna súlyos sérülést (mint ahogy a sofőr sem sérült meg), ha két perccel a baleset előtt nem hangzik el az alábbi párbeszéd:
– Kese, mit csinálsz?
– Leveszem a cipőm, és felrakom a lábam.
– Hová?
– A műszerfalra.
– Ne hülyéskedj, minek?
– Úgy görcsöl a lábam, hogy beszarás.
– Jól van, akkor rakd fel, nehogy itt befoss nekem!
– Egy ilyen év után már csak ez a rohadt meccs hiányzott! Térdig érő vízben! Kinek kellett ez??
– Az úton is baromi nagy tócsák vannak.
– Ja – bólogatott megkönnyebbült arccal Törő, miközben mindkét lábát felrakta a műszerfalra, mintegy kitámasztva a szélvédőt, hogy ne ránduljon görcsbe a lába.
Az ütközés így érte a kocsi jobb elejét és András kinyújtott lábait, ezzel szinte beletolva a combcsontját a saját csípőjébe…
A tudósítások még aznap este beszámoltak az esetről. A magyar futball szerelmeseinek meghűlt az ereiben a vér, és egy emberként szorítottak kedvencüknek, hogy minél előbb felépüljön. A diagnózis ugyanakkor félelmetesen hangzott. Bal csípőízületi töréses ficam.
Lesújtó hír. Ebben a pillanatban az ifjú Törőcsik András csodálatosan induló pályafutása a másodperc tört része alatt összetörni látszott…
