Sporttörténelem

Ismert és elfeledett történetek a sporttörténelem fejezeteiből.
Göröcs János

83 éve született Göröcs Titi

Napra pontosan 83 esztendeje, 1939. május 8-án született az Újpest történetének egyik legjobb labdarúgója, Göröcs János, vagy ahogy mindenki szólította, Titi.

A következő történet segítségével visszarepülünk a múltba, egészen pontosan 1969.  november 15-éig, és kilátogatunk a Megyeri úti stadionba, ahol a bajnoki címért küzdő lila-fehér csapat lépett pályára.

Már a hajrájához közeledett az 1969-es bajnokság, és négy fordulóval a vége előtt minden jel arra utalt, hogy az aranyérem legnagyobb esélyese, az Újpesti Dózsa valóra váltja a szurkolók álmát, és tíz év után újra a dobogó legfelső fokán végez.
Az egész idényben motiváltan és közönségszórakoztatóan futballozó újpestiek hárompontos előnyük birtokában   a mindenkire veszélyes, de ezúttal a tabella alsó felében szerénykedő MTK gárdáját fogadták.

Baróti Lajos legénysége a szünetben  “mindössze” 2:1-re vezetett, tehát a vártnál szorosabban alakult a mérkőzés, amikor a sok nagy csatát megélt mesteredző belekezdett a félidei értekezletbe:

– Uraim, nagyon jó a játék, de  a csatárok sokkal jobban összpontosítsanak a befejezéseknél! Középen Dunai Ede és Noskó Ernő lépjenek kicsit hátrébb, mert felborul a pálya, és Titinek nem marad elég helye! – figyelmeztette a középpályán tevékenykedő tanítványait az ősz szakember, akinek valóban a kisujjában volt a labdarúgás tudománya, nem véletlenül tartották  Európa egyik legfelkészültebb edzőjének.

Nos, abban mindenki egyetértett, hogy Baróti Lajos kivételes tudású stratéga, azt viszont a kívülállók  már kevésbé sejthették, hogy a zöld gyepen is szaladgált egy másodedző, mégha hivatalosan nem is ebben a tisztségben tündökölt hétről hétre.

Úgy hívták, hogy Göröcs János.

Göröcs János
1939. május 8-án született Göröcs János, mindenki Titije, az Újpesti Dózsa, a Tatabánya, és a magyar labdarúgó-válogatott egykori csatára.

És ha úgy látta jónak, ő bizony megtehette, hogy szembement a vezetőedző utasításaival:

– Edus, Nosi! Lajos bá nem jól látja, ti csak nyugodtan gyertek még feljebb a támadásoknál! Így jobban megoszlik a védők figyelme – mondta Titi a játékoskijáróból a zöld gyep felé tartva.

– Titi, de hiszen a mester azt mondta… – figyelmeztette volna a karmestert Dunai III, ám be sem tudta fejezni a mondandóját:

– Csönd legyen, azt csináld, amit én mondok! Vagy különben mehetsz vissza a téglagyárba, ahonnan jöttél. És viheted magaddal Nosi haverodat is! – utasította rendre a fiatalokat Titi.

Hogy Baróti taktikájával hogyan alakult volna a mérkőzés, azt már sosem tudhatjuk meg, de annyi szent, hogy a második félidőben a hazai csapat magasabb sebességi fokozatba kapcsolt, és a földbe döngölte az MTK együttesét.

Kezdődött azzal, hogy a térfélcsere utáni harmadik percben Káposzta Benő ívelt be egy szabadrúgást, amelyet Dunai Antal pörgetett a hálóba, kétgólosra növelve a lilák előnyét. És ha az egyik hazai gólzsák beindult, akkor a másik sem tétlenkedhetett tovább, és a gólkirályi cím egyik fő esélyese, Bene Ferenc is megkezdte a gólgyártást.

Először egy tanítani való támadás végén volt eredményes, majd a félidő közepén az ő buktatása után jutott büntetőhöz az Újpest. Amikor a biztos lábú ítéletvégrehajtó, Solymosi Pixi elindult a tizenegyespont felé, a hazai szurkolók egy emberként kezdték skandálni Bene nevét:

– Fe-ri-ke! Fe-ri-ke! – zúgott több ezer torokból, mire Solymosi tanácstalanul a kispad felé nézett. Ám nem volt pardon, a pályán Göröcs Titi volt a vezér:

– Rúgja inkább a Ferike! Legyen gólkirály! – szólt hátra Pixinek, aki helyeslően bólintott, és átengedte a lehetőséget a zseniális középcsatárnak.
A gólgyáros annak rendje és módja szerint bevágta a tizenegyest, amellyel kettőre növelte előnyét a góllövőlistán a Vasasban játszó Puskás Lajos előtt.

Ám továbbra sem volt megállás!

Göröcs végig szabadon fickándozhatott, és jobbnál jobb labdáinak köszönhetően szinte percenként került veszélybe Hajdú kapuja. A kegyelemdöfést ki más adhatta volna meg, mint a sok győztes csatát megélt nyolcas, a varázslatos Titi, aki a hetvennegyedik percben lőtt góljával beállította a 6:1-es végeredményt.

– Baj-nok-csa-pat! Baj-nok-csa-pat! – kezdett rá a szurkolótábor optimistább része, de azzal mindenki tisztában volt, hogy néhány pontra még szükségük lesz a biztos elsőséghez.

A lelátón ülők öröme leírhatatlan volt, különösen a második félidő nyűgözte le őket. A szünet után lőtt négy újpesti gól a kék-fehérek számára volt hízelgő, ugyanis a Dózsa minden további nélkül kétszámjegyűre alakíthatta volna a végeredményt, ha csak a százszázalékos ziccereiket váltja gólra.

– La-jos bá-csi, kö-szön-jük, La-jos bá-csi, kö-szön-jük! – zúgott tízezer torokból, miközben a mester nem győzte dicsérni a játékosait az öltözőben:

– Uraim, fantasztikusan váltottak a második félidőben! Mondtam én, hogy így kell ezt csinálni – áradozott a szakember, mire Göröcs Titi széttárta a kezét, és a közelében ülő Noskó felé kacsintva csak ennyit mondott:

– Na ugye, hogy jobb rám hallgatni, mint a téglagyárban snóblizi, nem igaz?

TITI, NYUGODJ BÉKÉBEN!