A 8-3-as csodamérkőzest bemutató sorozatunk második részében az Üllői útról Újpestre költözünk, ahol a lilák nagy becsvággyal készültek az ősi rivális elleni rangadóra.
De minden további bevezetés helyett átadnám a szót az egyik főszereplőnek, Dunai III Edének, az újpestiek akkor még „csak” hétszeres bajnokának:
– Pali bá’ a meccset megelőző kedden egymás közötti játékot vezényelt. A mester nem titokzatoskodott, megnevezte a szombati kezdő tizenegyet, és gyakorlásképpen egy kezdőcsapat – cserecsapat mérkőzésre került sor. Hozzáteszem, azt a cserecsapatot Zámbó Sanyi és Juhász Peti vezetésével a világ legtöbb pályáján nagy örömmel fogadták volna el.
Szóval az öltözőből kifutottunk a gyepre, amikor látom, hogy a kezdők közé jelölt csapattársam, Fekete Laci sehol sincsen. Rögtön az elején szöglethez jutottak a cserék, amikor végre feltűnt az oldalvonal mellett, és azon nyomban besprintelt a szöglethez. A beadásuk veszélyesen kanyarodott a kapunk elé, Bíró Toncsi érkezett, és gyönyörű mozdulattal a rövid felső sarok irányába fejelt. A labda be is fért volna a vinklibe, de Rotyi, a kapusunk hatalmas bravúrral a felső léc alsó lapjára ütötte a biztos gólnak tűnő fejest. A kapufáról kipattanó labda éppen az időközben megérkező és a pályára rohanó Fekusz elé pattant, aki bár elcsúszott nagy igyekezetében, kapásból mégis rárúgta. A labda azonban célt tévesztett, és a kapu fölött hagyta el a játékteret.
Fekusz mérgében a földre csapott.
– Miért nem vagyok szerencsésebb? – dühöngött.
– Dehogynem vagy, Fekusz! Hiszen ez a mi kapunk volt! – mondtam neki, majd hatalmasat nevettünk a jeleneten.
Miután tisztáztuk, hogy melyik az ellenfél kapuja, a hajrában Fekusz percek alatt berámolt kettőt, így megnyertük a mini rangadót.
– Szép volt, Fekusz! Isten tartsa meg a jó szokásodat szombatra is! – mondtam neki az öltöző felé vezető úton.
Csütörtökön taktikai elemeket gyakoroltunk. A legutóbbi Ferencváros elleni derbi nagyon balul sült el, Pali bá’ éppen ezért megpróbált valami újdonsággal előrukkolni, valami olyan taktikai húzást kitalálni, amivel meglephetjük a táblázaton előttünk tanyázó zöld-fehéreket.
Azért azt tudni kell, hogy nem véletlenül szerepelt ennyire jól a Dalnoki Jenő irányította ferencvárosi alakulat. Az 1975-ös Kupagyőztesek Európa Kupájában döntőt játszottak, olyan csapatokat búcsúztatva a további küzdelmektől, mint a két évvel későbbi BEK-győztes Liverpool vagy a negyeddöntőben a Real Madridot kiejtő jugoszláv Crvena Zvezda. Ráadásul fiatalok, sikeréhesek voltak, nem mondanám tehát, hogy mi lettünk volna a mérkőzés esélyesei.
Pont ezért kellett az a bizonyos meglepetés, amire senki se számított.
Pali bá’ jól érezte, hogy az ellenfél fejével kell gondolkodnia.
Mire számíthat Dalnoki Jenő? Valószínűleg arra, hogy most a Ferencváros jobb csapat, az Újpestben rengeteg a sérült, a fontos hiányzó, így előreláthatólag egy biztonságosabb taktikai felállást választanak majd a lilák.
És mit csinál ilyenkor egy jó edző? Alaposan megkeveri a lapokat, és aztán a legváratlanabbat húzza elő.
Pali bá’ kitalálta, hogy csak azért is támadólag fogunk fellépni, és egyszerre a kezdőcsapatba jelölte Fazékot, Törőt, Fekuszt és Nagy Lacit is… Bár utóbbinak a védőmunkából is ki kellett vennie a részét. De ez még nem minden, a középpályán elég komoly támadófeladatokat kapott Tóth Andris és Kolár Bandi is.
A ferencvárosiaknak félelmetes csatárai voltak, elég csak Nyilasit, Pusztait vagy Szabó Ferit említeni. Sejtettük, hogy ilyen felállás mellett ez az összecsapás aligha végződhet 0–0-ra.
Salának, azaz Sarlós Bandinak kellett őriznie a remekül fejelő, rendkívül gólveszélyes Nyilasit, míg Nagy Lacinak Ebedli hajszálpontos indításait kellett megakadályoznia még a ferencvárosi térfélen. Pusztai villámgyors szélső volt, akit a zöld-fehérek irányítója nagy előszeretettel ugratott ki. Az őszi derbin – hiába vezettünk 1–0-ra Tóth Andris tizenegyesével – alaposan meggyűlt velük a bajunk.
Pénteken csak egy edzésünk volt, az is csak átmozgató jellegű. Nem volt ebben semmi különleges, ez mindig így történt a mérkőzések előtt. A megszokotthoz képest mégis volt egy komolyabb változtatás. Az aranyakat hozó hét szezon alatt megszokhattuk, hogy a bajnokikon, sőt még a kupameccsek nagy többségén is mi játszottunk fölényben. A labda általában nálunk volt, és gyakran előfordult, hogy végigtámadtuk a kilencven percet. Az ellenfeleink megpróbáltak minél masszívabban védekezni, és ha az erejükből tellett, akkor kontrákból veszélyeztetni. Ilyenkor sokat számított a csatáraink zsenialitása, gyakran egy-egy váratlan csel vagy passz tudta csak megtörni a hősiesen védekező riválisainkat, akik a bekapott első gól után jobban kinyíltak, több helyet adva számunkra a támadásépítésekhez.
Ezúttal tudtuk, hogy másképpen lesz. Az előző néhány derbi mind-mind remek tanulsággal szolgált, így biztosak lehettünk benne, hogy a Ferencváros technikás, gyors focija ellen más fegyvert kell bevetnünk.
A kapu előtti beadásokra jól érkező két vérbeli center, Bene Feri és Dunai Anti nem állt a rendelkezésünkre, így a szélre kitett labdáknak és a középre íveléseknek vajmi kevés értelmük lett volna. A mester tisztán látta, hogy a négy vagy inkább három és fél (mert Nagy Laci hátrébbról indult) csatárunk közül egyik sem a pozíciós játékban, hanem a cselezésben, a gyorsaságban és a váratlan húzásokban volt nemzetközi klasszis.
Pali bá’ felismerve mindezt, tizenkilencre kért lapot, és a kontrákban látta az összecsapás megnyerésének lehetőségét. Igen ám, de ehhez a harcmodorhoz muszáj volt egy kicsit kettészakítani a pályát, és a középső harmadban megkockáztatni, hogy nagyobb szabad területeket hagyunk Ebedliéknek. Viszont így a mi három csatárzsenink, kisegítve valamelyik felzárkózó középpályásunkkal, egy az egybeni játékra kényszeríthetné az amúgy sziklaszilárd zöld-fehér védelmet.
Ugyanakkor sejtettük, hogy a védelmünkre – többek között rám is – óriási teher hárulhat, mivel könnyen emberhátrányos helyzetben találhatjuk magunkat a saját tizenhatosunk környékén.
Egy biztos: május 14-én, péntek délután még nem gondoltuk, hogy egy nappal később történelmet írunk, és lejátsszuk minden idők egyik, ha nem a legjobb magyar bajnoki mérkőzését…
1. rész … 3.rész / 4. rész
