A világbajnokság előtt a spanyol válogatottat a megszokottnál kevesebb szakember tartotta esélyesnek a végső győzelemre. Talán valóban nincs annyi nagy név, annyi világsztár Luis Enrique együttesében, mint az aranygeneráció, vagyis a 2008-tól 2012-ig három kiemelt világversenyen is diadalmaskodó gárdában, ám az már az első mérkőzésükön tisztán látszott, hogy a fiatal, tehetséges játékosok remek csapatot alkotnak a rutinos, sok nagy csatát megélt klasszisokkal.
Közülük is a legfontosabb láncszem, a világ- és Európa-bajnok, háromszoros Bajnokok Ligája győztes Sergio Busquets, aki mind ez idáig az egész profi pályafutását szeretett klubjában, az FC Barcelonában töltötte.
Ám a kezdetek kezdetén még koránt sem volt biztos, hogy Katalónia büszkeségének, a gránátvörös-kékeknek a mezét ölti magára. Pedig ha volt olyan gyermek, akinek a születésekor eldőlni látszott a sorsa, az éppen a kis Sergio volt. Az édesapja, Carles ugyanis éppen a Barcelona igazolt játékosa volt.
Meglehet az ifjú apuka – aki Sergio születésekor csupán huszonegy esztendős volt – még csak a második csapatban szerepelt, elképesztő szorgalmának köszönhetően rövidesen beverekedte magát a Johann Cruyff vezette sztárcsapat keretébe.
Noha ekkor még egy bizonyos Andoni Zubizarreta védte a Barca kapuját, az ifjú Charles tudta, hogy az idő neki dolgozik, és rövidesen eljön majd a pillanat, hogy az övé lesz az egyes számú mez. És lám, a türelem rózsát terem, 1995-ben bekerült a kezdőcsapatba. Ám a következő év nyarán Bobby Robson személyében új vezetőedző érkezett, aki hozta magával kedvenc kapusát, Vitor Baiát a Portóból, így Carles ismét a kispadon találta magát.
Amikor pedig a következő évben Louis van Gaal ült le a kispadra, a holland még egy vetélytársat a nyakára hozott. A honfitársát, Ruud Hespet. Főhősünk harmincéves lett, a szívét-lelkét kitette a pályára az edzéseken, de érezte, hogy ezt a csatát már nem nyerheti meg. 1999-ben fájó szívvel elhagyta szeretett klubját, és a Lleidába igazolt.
Eközben nagyobbik fiáról, Sergiórol már kiderült, hogy rendkívüli tehetsége van a futballhoz, ráadásul nem a kapuban, hanem a középpályán szerepelt az aktuális serdülőcsapataiban. Viszont ez egyetlen alkalommal sem az FC Barcelona volt. Carles, az édesapja ugyanis nem engedte gyermekét az egykori csapatába, hanem az akkori klubjához, a Lleidához vitte.
– Nem szeretném, ha úgy járnál mint én. Mert nincs rosszabb, mint tartaléknak lenni – mondta Sergionak, mert mindenáron el akarta kerülni, hogy kisfiát már a pályája elején olyan csalódások érjék, mint őt.
Azonban ahogy mondani szokták, a tehetség utat tört magának. Carles egykori csapattársa, egy bizonyos Pep Guardiola lett a Barca B-csapatának edzője, és azonnal leigazolta barátja tizenhét esztendős fiát. Sőt, amikor egy év múlva kinevezték a nagycsapat élére, vitte magával a tehetséges középpályást, majd nem habozott sokat, rögvest a mélyvízbe is dobta.
A többi pedig már maga a futballtörténelem…
Nyolc bajnoki cím, hét kupagyőzelem az FC Barcelonával, világ- és Európa-bajnoki győzelem a spanyol válogatottal. Mindenhol alapemberként, sőt, a csapatai egyik legfontosabb láncszemeként szerepelt. A középpályán labdát szerzett, kiválóan passzolt és indított, szinte mindig mindenhol ott volt, ahol kellett.
De miért is írom múlt időben?
Sergio Busquets ma este a németek ellen immár 141. (!!) alkalommal lép pályára a spanyol nemzeti tizenegyben. Márpedig ezzel továbbra is hű marad a megszólításhoz, amelyet csodálatos pályafutása alatt méltán kiérdemelt:
