„Liberian girl, you came and you changed my world”, szabad fordításban „libériai lány, eljöttél, hogy megváltoztass mindent” énekelte több mint harminc esztendővel ezelőtt nagy sikerrel a popzene koronázatlan királya, Michael Jackson.
Aztán eltelt több mint másfél évtized, és megérkezett Kanadába egy libériai fiú, és valóban megváltoztatott mindent. Különösen a kanadai labdarúgást, amely mindaddig a jégkorong, a kosárlabda és az amerikai futball árnyékában, afféle megtűrt úri hóbortnak számított csupán arrafelé.
De vajon hogyan keveredett egy ötéves kisfiú a forró közép-afrikai országból a jégmezők és a havas tájak birodalmába, Kanadába?
A kis Alphonso szülei a kilencvenes évek végén a polgárháború sújtotta Libériában éltek, de miután egyre kilátástalanabbá vált az élet hazájukban, sorsdöntő lépésre szánták el magukat. Elmenekültek a szülőföldjükről, hogy minél távolabb kerüljenek a fegyveres harcoktól, az erőszakos megmozdulásoktól, hiszen tisztességes, békés emberekként hallani sem akartak a háborúról. Útjuk a szomszédos Elefántcsontparton keresztül Ghánába, egy Buduburam nevű település menekülttáborába vezetett.
Itt született meg 2000. november második napján az első gyermekük, Alphonso Davies.
A körülmények szegényesek voltak a táborban, gyakran éheztek is, ám a legfontosabb dolgot mégis megtalálták.
A békét.
Kereken öt évig éltek itt, amikor végre felcsillant a remény. A távoli Kanada menekültprogramja keretében a ghánai tábor néhány családjának új otthont, új hazát ígért, és a tengerentúlra költöztette őket. 2005-öt írtunk, a Davies család addigra már ötfősre bővült, és nagy reményekkel nekivágott az ismeretlennek, méghozzá az Ontario államban található Windsor városának.
Egy évet töltöttek itt, amikor egy igazi nagyvárosba, Edmontonba tették át a székhelyüket. A kis Alphonso itt kezdte meg az iskolai tanulmányait. És még valamit, amely aztán mindent megváltoztatott. A futballozást.
Félénk, szégyenlős kisfiú volt, ám ha a focizásról volt szó, mintha kicserélték volna. Olyan ügyesen terelgette a labdát, ráadásul olyan szélvészgyors volt, hogy a város összes futballista palántája vele akart egy csapatban lenni. Nem csoda, ha már tizenötéves korában felfigyeltek rá az ország egyik legjobb gárdájának, vagyis a Vancouver Whitecapsnak a szakemberei.
Itt aztán a csiszolatlan gyémántból rövidesen csillogó drágakő lett, akit még a tizennyolcadik születésnapja előtt leigazolt Európa egyik legpatinásabb klubja, a Bayern München.
És a tündérmese folytatódott…
2019 elején bemutatkozott a Bundesligában, és még ugyanabban az évben német bajnok lett, amelyet azóta újabb három aranyérem követett. Eközben felemlehette a Bajnokok Ligája serlegét, a Szuper kupát, a klubvilágbajnokság trófeáját, no, és kivezette Kanada válogatottját a katari világbajnokságra, ahol megszerezte hazája történetének első vébé gólját.
Ám ha megkérdezik tőle, hogy melyik címére a legbüszkébb, nem ezen felsoroltak közül fog választani…
A legfontosabb küldetésének ugyanis azt tarja, hogy a nagykövete lehet az ENSZ által létrehozott Menekültügyi Főbiztosságnak, amely pont az olyan családoknak nyújt segítséget, mint amelyinben ő is felcseperedett. Mert nagyon jól tudja, ha akkor, a kilencvenes évek végén Ghána, majd utána Kanada nem nyújt segítőkezet nekik, ma már talán nem is élne.
Ehelyett viszont Alphonso Davies huszonkét esztendős korára igazi példaképpé, milliók bálványává vált.
