A 2022-es katari vébé már eddig is bővelkedett meglepetésekben, és szinte naponta születnek új csillagok, akik egyik pillanatról a másikra előbújnak az ismeretlenségből, hogy aztán róluk beszéljen az egész világ. Noha a következő történetünk főhőse már eddig is klasszis futballistának számított, igazi nemzeti hőssé csak tegnap, a Szenegál-Ecuador mérkőzés hetvenedik percében vált, amikor megszerezte csapata győztes gólját, továbbjuttatva az afrikai együttest a legjobb tizenhat közé.
Ismerjük most meg közelebbről a mindent eldöntő szenegáli találat szerzőjét, Kalidou Koulibalyt.
Koulibaly 1991 nyarán szenegáli szülők gyermekeként egy mindössze húszezer lelket számláló kelet-franciaországi kisvárosban, Saint-Dié-des-Vosges-ban született. Itt, ezen a német határhoz közeli településen ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival, de ahogy az öccse, Seoudou, valamint az unokatestvérei és a környékbeli srácok, ő is először csak az utcákon és a tereken rúgta a bőrt. Igaz, azt viszont napestig.
Noha a szülei a lelkére kötötték, hogy legkésőbb sötétedés előtt mindig érjen haza, a kisfiú csak akkor hagyta abba a játékot, amikor az édesanyja érte ment, megfogta a kezét, és szépen hazavitte. Már-már megszállottan szeretett futballozni, és ha hagyják, talán a végkimerülésig játszott volna…
A kis Kalidou szülei a múlt század nyolcvanas éveiben a jobb élet reményében költöztek Szenegálból Franciaországba, és kétkezi munkával próbáltak meg gyermekeiknek jólétet biztosítani. No, és futballcsukát venni, mert azt bizony a fiúk hamar elhasználták vagy kinőtték. Ám a szegényebb sorsú családok csemetéi nem engedhették meg maguknak ezt a kiváltságot, ezért a többségük mezítláb rúgta a bőrt. Amikor pedig a barátai között a nyolcéves Koulibaly volt az egyetlen, akinek cipője is volt, különös kéréssel állt az édesanyja felé:
– Anyu, nekem van futballcsukám, de a többieknek nincs, szóval légy szíves vegyél a barátaimnak is! – kérte, ám a válasz hallatán kissé meglepődött:
– Kisfiam, sajnos nekünk már az is nehézséget jelent, hogy neked mindig legyen. De ha egyenlő akarsz lenni velük, hát vedd le a cipőd, és játssz te is mezítláb.
Nem kellett kétszer mondani neki, ettől a naptól fogva ő is csupasz lábbal terelgette a lasztit az alkalmi, csupa göröngy pályákon. Egészen addig, amíg a település futballcsapata a soraiba nem hívta. Kalidou életének legszebb pillanata volt ez, hiszen mindig erről álmodott. Igazi, füves pályán, rendes focimezben, stoplis cipőben játszani. Ekkor eldöntötte, hogy ha törik, ha szakad, annyit fog edzeni, hogy egyszer profi labdarúgó válhasson belőle.
2003-ban, amikor tizenkét évessé cseperedett, úgy tűnt, hogy hatalmasat lép a céljai felé. Leigazolta a környék leghíresebb klubja, az FC Metz, amelynek felnőtt csapatában egy bizonyos Franck Ribéry is pallérozódott hétről hétre. Nagy, de annál fontosabb ugrás volt ez főhősünk számára, így az sem érdekelte, hogy naponta oda-vissza megtegye a szülői háztól számított 140 kilométeres utat. Megszállottan kergette az álmait, mert híres labdarúgó akart lenni.
Azonban amikor tizenöt esztendős lett, óriási pofont kapott. Az FC Metz utánpótlás-vezetője kijelentette, hogy nem üti meg a klubnál elvárható szintet, és nemes egyszerűséggel kitette a szűrét. Ám Kalidou nem roppant össze, visszatért szülővárosa csapatába, és még elszántabban vetette bele magát az edzésekbe. Nem csupán a technikáján, hanem a fizikumán is megszállottan dolgozott, így amint nagykorúvá vált, egy csupa izom, gyors és labdabiztos, kész felnőttjátékossá érett.
Az FC Metz vezetői azon nyomban észbe kaptak és rohantak, hogy visszaédesgessék magukhoz a középső védőként klasszis teljesítményt nyújtó játékost. Ő pedig nem foglalkozott a múlttal, újra magára öltötte a gránátvörös mezt, és attól a naptól kezdve egycsapásra beindult a karrierje. Rövidesen az egyik belga élcsapatnál, a Genknél találta magát, ahol kupagyőzelmet ünnepelhetett, majd Nápolyba került, ahol végérvényesen a klasszisok sorába emelkedett.
2019-ben a Serie A legjobb védőjének választották, hogy a következő idényben itt is a magasba emelhesse a kupát. Nyáron pedig Londonba tette át a székhelyét, és a Chelsea labdarúgója lett. De előtte még a szenegáli válogatott tagjaként idén februárban megnyerte az Afrikai Nemzetek Tornáját, hogy aztán sikerrel vívják meg a világbajnoki selejtezőket is. Katarban pedig a mindent eldöntő utolsó csoportmeccs hetvenedik percében előrehúzódott, hogy továbblője a csapatát, immár hivatalosan is nemzeti hőssé válva.