Az 1982-es spanyolországi világbajnokság selejtezőinek felemás érzésekkel vágott neki az immár Mészöly Kálmán vezette magyar labdarúgó-válogatott.
Egyrészt a szurkolók lelkében ott volt az 1978-as vébé, meg az hogy micsoda igazságtalanság érte a mieinket az argentinok elleni nyitó összecsapáson, másrészt felsejlett az Európa-bajnoki selejtezők blamája, hogy már egy hoki nagyhatalom, Finnország is túljárt az eszünkön.
Na ja, az MLSZ hibbant döntése szinte megágyazta a kudarcot, miszerint a két legjobb fiatal labdarúgónkat, Nyilasi Tibort és Törőcsik Andrást 1978 júliusában határozatlan időre eltiltották a válogatott szerepléstől. Ez a két világklasszis akkoriban huszonhárom esztendős volt…
Zárójelben, ma nemhogy eltiltanák őket, hanem minden egyes nap címlapon lennének, miután sorba állnának értük a kontinens legjobb csapatai. Mert lássuk be, Nyílt és Törőt valószínűleg Európa legjobb együttesei is tárt karokkal várták volna.
Ha mehettek volna…
De akkor, a hetvenes évek végén egy egészen más világot éltünk. Különösen itt, a Kárpát-medencében…
Aztán végre a sikertelenség és a kilátástalan játék odafent, a párt urainál is kiverte a biztosítékot, így Kutas elvtárs helyett Szepesi György személyében új MLSZ-elnököt neveztek ki, és ő, mintegy varázsütésre újjáélesztette a magyar futballt.
Az egykori rádiós benne élt, benne mozgott a magyar labdarúgásban, és tudta, hogy egy olyan embernek kell odaadni a karmesteri pálcát, aki maga is a legmagasabb szinten játszott.
Mészöly Kálmánra esett a választása.
A Vasas legendájának kisugárzását, szakmai elhivatottságát mindenki ismerte, de hogy a „Szőke Szikla” milyen kapitány lesz, azt nem lehetett megjósolni, ráadásul megkaptuk a selejtezők legnehezebb csoportját (Anglia, Svájc, Románia, Norvégia).
Az indulás sem volt zökkenőmentes, egy svájci döntetlent követően idehaza egyszer nyertünk egyszer vesztettünk, míg ezek után napra pontosan negyvenkét esztendeje, 1981 szeptember 23-án, három meccs után három ponttal elindultunk Bukarestbe, hogy egy sorsdöntő találkozón próbáljunk meg életben maradni.
Az, hogy a román fővárosban nem volt túl baráti a fogadtatás, senkit nem lepett meg, de az ami a stadionban és a környékén történt, az minden képzeletet felülmúlt. Maradjunk annyiban, hogy a magyar szurkolók az életüket féltették, és szinte a csodával határos, hogy nem történt nagyobb tragédia.
A pályán viszont a románok szempontjából annál nagyobb tragédia történt. Bármennyire is győzelemre voltak ítélve, Mészáros Bubu és a magyar védelem túljárt az eszükön, vagyis maradt a gólnélküli döntetlen, amely számunkra kiváló kiindulási alap lett a továbbiakra nézve.
Márpedig ez az eredmény ahogy később kiderült, azt jelentette, hogy nem Románia, hanem Magyarország utazhatott a spanyolországi Mundialra.
Hogy aztán ott is, talán soha meg nem dönthető történelmi győzelmet írjunk egy kétszámjegyű győzelemmel Salvador ellen.
De ez már egy új fejezet egy új történetben…
