Sporttörténelem

Ismert és elfeledett történetek a sporttörténelem fejezeteiből.
Dunai Ede

Amikor az angol bajnok Újpestről akart igazolni

Három esztendővel ezelőtt nagyszabású gálaestet rendeztek a nem sokkal korábban átadott, vadonatúj UP Újpesti Rendezvénytér impozáns dísztermében, ahol a lila-fehér futballcsapat egyik legnagyobb sikeréről, a Vásárvárosok Kupája döntőjébe jutás 50. évfordulójáról emlékeztünk meg.

Az 1969-es felejthetetlen kupamenetelés során Baróti Lajos tanítványai nem akármilyen bravúrok sorozatát hajtották végre, több klasszis csapatot is magabiztosan búcsúztatva. Az ellenfelek közül a legerősebbnek az angol bajnokság listavezetője, és mint később kiderült aranyérmese, a VVK címvédő Leeds United tűnt, ahol olyan klasszisok léptek pályára hétről hétre, mint az 1966-os világbajnok Jackie Charlton és Norman Hunter, vagy a skótok legendái, Billy Bremner és Peter Lorimer.

Ennek megfelelően a leedsiek nagy önbizalommal kezdték ezt a negyeddöntős párharcot, ám hamar kiderült, hogy a címvédés csupán illúzió marad számukra, miután Bene Feriék már a félelmetes Elland Roadon is nyerni tudtak, hogy aztán a Megyeri úton ismét megleckéztessék őket.

Az újpesti gálaest legjobb pillanata is éppen ehhez az összecsapáshoz köthető, amikor a a kiváló műsorvezető, Somos András a színpadra szólította a kupasorozat újpesti hőseit, hogy néhány mondatban megemlékezzenek erről a csodálatos szezonról.

Természetesen a főhősök, Noskó Ernő, Káposzta Benő és a többiek mind-mind boldogságtól csillogó szemekkel idézték fel a félévszázados siker legszebb perceit, amikor végül az akkori kezdőcsapat legfiatalabb tagjára, a kilencszeres bajnok, Dunai III Edére került a sor.

A rendkívül felkészült műsorvezető érdeklődve kérdezte tőle:

– Ede, miután 1969 tavaszán oda-vissza megvertétek az angol bajnok Leeds United csapatát, az ellenfél szakvezetője, a legendás Don Revie, akit háromszor választottak meg az év edzőjének Angliában, azt nyilatkozta, hogy neki az Újpestből a fiatal Dunai Ede játéka tetszett a legjobban, aki mindkét mérkőzésen világklasszis színvonalon játszott. Éppen ezért, ha lehetősége lenne rá, ezt a kiváló, ifjú fedezetet igazolná le a csapatába. Ede, mit szólsz mindehhez?

Apám jóleső érzéssel hátradőlt a foteljében, majd elmosolyodott, és a közönség nagy ovációját kiváltva így válaszolt:

– Mit is mondhatnék erre? Don Revie-nek jó szeme volt a futballhoz!

 


Vegas.hu Vadnyugati Bónusz - 100 ingyen pörgetés

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)