Az 1982-es világbajnokság selejtezőinek új szövetségi kapitánnyal, a Vasas legendájával, Mészöly Kálmánnal a fedélzeten vághattunk neki. Szárnysegédje az a Mezey György lett, akit Törő kamaszkora óta jól ismert, sőt fogalmazhatunk úgy, hogy második apjaként tisztelt.
A zuglói vasutasok egykori szakvezetője volt az, aki az ifista tehetség kezdő lépéseit egyengette, és hét évvel azelőtt a BVSC csapatában először küldte őt pályára felnőtt mérkőzésen.
Egy biztos, elég merész húzás volt az MLSZ-től egy ilyen rutintalan páros kezébe adni a marsallbotot, hiszen mind az angyalföldi Szőke Sziklát, mind az MTK-VM éléről érkező Mezey-t mindössze három élvonalbeli szezon után kérték fel arra a posztra, amely minden edző legnagyobb álma.
Mondhatni, hogy a frissen megválasztott MLSZ-elnökség tizenkilencre húzott lapot. Egy olyan világbajnoki selejtező csoportban, ahol a mindenkire veszélyes norvég válogatott számított a leggyengébbnek, könnyen nagy leégés lehetett volna a vége, amely egy életre megpecsételhette volna az újonc edzőpáros karrierjét.
A szövetség elnöke, a sportriporterként egy ország kedvencének számító Szepesi György azonban tudta, hogy mit csinál. Két ellentétes habitusú, ám a hivatását a lehető legnagyobb alázattal űző, a futball minden rezdülését a kisujjukban tudó szakembert nevezett ki a nemzeti csapat élére.
Sokat javított a helyzetükön, hogy mire a Mészöly-legénység 1981. április huszonnyolcadikán bemutatkozott, addigra már öt mérkőzést is lejátszottak a csoportunkban. Legnagyobb örömünkre, elképesztő körbeverésekkel: Anglia magabiztosan legyőzte Norvégiát, de utána nagy meglepetésre kikapott a románoktól, akik előtte csak döntetlenre voltak képesek a skandinávok ellen. És ha ez még nem okozott volna elég nagy felfordulást, az addig egy ponttal szerénykedő, a futballtudorok által lesajnált norvégok nyerni tudtak a svájci fővárosban, Bernben.
Nagy volt a fogadkozás helvét oldalon, hogy a következő összecsapásukon kiköszörülik majd a csorbát, és jöjjön szembe velük bárki, esélyük sem lesz. No, az a bárki a magyar válogatott volt.
Így érkezett el a luzerni összecsapás, ahol a rendkívül feltüzelt, de addig várakozáson alul szereplő Svájc fogadta a mieinket. A hazaiak betartották az ígéretüket, és az utolsó szalmaszálba kapaszkodva nekiestek a magyar csapatnak. Bő félóra elteltével meg is szerezték a vezetést, ám az első félidő végén egy hihetetlen góllal egyenlítettünk.
Történt ugyanis, hogy Bálint László a saját térfeléről nekilódult, és mivel senki sem támadta meg, lendületből a svájci kapu felé iramodott. Miután az egyik hazai védő észlelte a bajt, villámgyorsan rárontott. Ebben a tizedmásodpercben Bálint észrevette Törőcsiket, akivel kényszerítőzni szeretett volna. Igen ám, de Törő a felázott talajon elcsúszott, és amikor a felé guruló labda irányába indult volna, óriásit esett.
De mit csinál ilyenkor egy igazi világklasszis? Mit sem törődik egy ilyen apró malőrrel, és féltérdre ereszkedve tökéletes ütemű gólpasszt ad az előrehúzódó középhátvédnek.
A második félidőben még egy-egy alkalommal megrezdültek a hálók, így a felek megosztoztak a pontokon. Az enyhén szólva is szerencsés 2–2-es döntetlen mindenesetre jó kiindulási alap volt a május közepén rendezett presztízsrangadó előtt. Jöhettek az angoloktól két héttel korábban idegenben értékes pontot elcsenő románok.
A zseniális gólpassz 2.45-től látható:
