Törő ha megkésve is, de 1985-ben végre-valahára kipróbálhatta magát Nyugat-Európában, ám a franciaországi kaland keserű emlék maradt csupán. A Montpellier csapatától rossz szájízzel búcsúzott, és való igaz, hogy a vezetők sem marasztalták, miután a kétcsoportos bajnokságban csupán az ötödik helyen végeztek, azaz nem sikerült elérni az áhított célt, az élvonalba jutást. A tavaszi idény végén tehát nem volt más választása, mintsem összepakolni, aztán feleségestül, gyerekestül hazautazni Magyarországra. Ami azonban itthon fogadta, arra egyáltalán nem volt felkészülve.
A sportszerűnek aligha nevezhető életmódja ekkorra már éreztette a hatását, az egykori világklasszis formán kívül volt, és bármilyen hihetetlennek is tűnik, egyetlen komoly, élvonalbeli kérője sem akadt.
A kétségbeesett zseni nem értette, hogy mi zajlik körülötte, ő hozzászokott ahhoz, hogy mindenki a lábai előtt hever, és a klubvezetők könyörögnek a kegyeiért. Ám úgy tűnt, ez az időszak már a múlté. Ebben a nehéz helyzetben az egykori válogatottbeli játszótársai nyújtottak neki segítő kezet, amikor Martos Győző, az NB II-es Volán SC elnöke szerződtette.
A rákospalotai klubban az a Bálint László volt az edző. akivel (akárcsak Martossal) egyetemben rengeteg közös csatát vívtak meg a nemzeti tizenegy meggypiros mezében. Törő ebben az idényben húsz mérkőzésen szerepelt a közlekedésieknél. A Czabán Samu téri szurkolóknak minden egyes perc, amit a pályán töltött ünnepnek számított, de Andris többre, még egy igazán nagy dobásra vágyott.
És úgy tűnt, hogy ez a pillanat is elérkezik…
Az egyik este András a pasaréti otthonában ücsörgött, és éppen a Charlie angyalai című népszerű amerikai krimisorozat legújabb epizódját nézte, amikor váratlanul megcsörrent a telefonja. A vonal túlsó oldalán egy ismerős hang szólalt meg. Egy kamaszkori barát, egy volt játszótárs, Mokalisz Karcsi:
– Szevasz Kese, elintéztem mindent! Gyere ki hozzánk!
– Moka, frankón te vagy az?
– Én hát, csináltasd meg az útleveledet, itt várunk San Diegóban. A teremfoci-csapat vezetői szerződést kínálnak neked.
– Kamuzol, menj a francba! Egyébként is, hetek óta nem nyomom. Totál leálltam.
– Nem kell a púder, ez kispályás teremfoci, Csak teszed-veszed a zsugát.
– Az baró, intézem is a papírokat!
– Először kijössz, megnézed, hogy mi a pálya, aztán eldöntöd, hogy aláírsz-e.
– Jó a lóvé?
– Még szép, sokkal jobb, mint otthon.
– És hol lakom majd?
– Itt a kéglim, elférsz.
– Rohanok, Moka!
Andris letette a kagylót, és úgy érezte, hogy most végre megfordult a szerencséje. mintha csak a jó isten küldte volna kamaszkorának legjobb barátját, a görög származású Mokalisz Karcsit, akivel évekig együtt fociztak a BVSC-ben. Moka később az Arisz Szalonikiben futott be csodás karriert, majd az Egyesült Államokban folytatta pályafutását, ahol visszavonulása után megbecsült üzletemberként tevékenykedett. A tengerentúlon éppen ugyanabban a városban telepedett le, ahol Törő egykori újpesti csapattársa, az elképesztő tehetségű kapus, Tóth Zoli is futballozott akkoriban. A remek reflexekkel megáldott hálóőr 1979-ben hagyta el Magyarországot, és azóta a napfényes San Diego az otthona, ahol éveken át a helyi Sockers teremfoci gárdáját erősítette. És most ez a csapat kínált Törőnek is szerződést.
Micsoda lehetőség! – gondolta Andris, ám ahogy megfordult, az előszobai tükörben megpillantotta saját magát.
– Te úristen, nagyon dagadt vagyok! – mormogta magában, és megfogadta, hogy ha törik, ha szakad, az indulásig visszanyeri a versenysúlyát.
Igen ám, de mindezt megfogadni sokkal könnyebb volt, mint megcsinálni…