Sporttörténelem

Ismert és elfeledett történetek a sporttörténelem fejezeteiből.
Magyarország - Ausztria

Amikor utoljára a vb-n jártunk (1. rész)

A magyar labdarúgás a nyolcvanas évek elejére semmit sem vesztett abból a népszerűségéből, amit a dicső elődöknek, az 1938-as és 1954-es világbajnoki ezüstérmes csapatnak, a három olimpiai bajnoki címnek és a megannyi világklasszisnak köszönhetett. A futballszurkolók ki voltak éhezve a további sikerekre, és noha az Aranycsapat eredményeit az utódoknak csekély esélyük volt megismételni, azért a parádés győzelmek, dicső kupamenetelések így sem maradtak el.

Gondoljunk csak az 1982-es spanyolországi világbajnokságon felállított gólrekordra, amelyet a mai napig nem sikerült megismételni egyetlen válogatottnak sem. Kilencven perc alatt kétszámjegyű gólt elhelyezni az ellenfél hálójába.

Akkor Mészöly Kálmán legénysége bemutatkozásképpen kereken tíz gólt rámolt be a jobb sorsra érdemes Salvador ellen, de óriási siker volt a Videoton 1984-85-ös  UEFA-kupa menetelése is, melynek során olyan patinás, klasszis csapatok kényszerültek fejet hajtani a fehérvári hősöknek, mint a Paris Saint Germain, a Partizan Belgrád vagy a Manchester United. A Real Madrid elleni döntő és a többi meccs megmozgatta az egész országot, az esti mérkőzésekre kihaltak az utcák, mindenki a televízió képernyője előtt ült, hogy megcsodálja Kovács Ferenc csapatát.

Mi sem természetesebb, hogy 1983-ban a drukkerek optimistán várták Mészöly Kálmán utódjának, Mezey Györgynek a bemutatkozását a nemzeti tizenegy kispadján, hiszen mi más is lehetett volna a cél, mint kijutni az 1986-os mexikói világbajnokságra. Az ambiciózus és fiatal kora ellenére nagy szakértelemmel bíró újdonsült kapitány egy balul sikerült Európa-bajnoki selejtezősorozat végén ülhetett le a csöppet sem kényelmes pozícióba, és azonnal belevetette magát a munkába.

Mezey György
Képen: Mezey György

Amíg a Mészöly Kálmán hattyúdalának számító Dánia elleni vereség alkalmával a mieink a Katzirz Béla – Martos Győző, Kocsis István, Garaba Imre, Tóth József – Hannich Péter, Nyilasi Tibor, Póczik József – Kiss László, Törőcsik András, Hajszán Gyula összetételű kezdőcsapattal léptek pályára, addig alig három hónap múlva Mezey debütálásakor a következő tizenegy hallgathatta a himnuszt az NSZK elleni barátságos találkozó kezdete előtt: Zsiborás Gábor – Farkas Tibor, Kardos József, Róth Anral, Varga József – Burcsa Győző, Garaba Imre, Csongrádi Ferenc, Szokolai László, Nyilasi Tibor, Dajka László.

Ez a hatalmas átalakítás különösen annak fényében lepte meg a közvéleményt és a szakmai elitet, hogy Mezey éppen az elődjének, Mészöly Kálmánnak volt a legfőbb támasza, mondhatni a tanácsadója az ezt megelőző években. Azonban az ekkor mindössze negyvenkét éves, roppant felkészült szakember tudta, hogy mit csinál, és a negatív kritikák ellenére tovább kísérletezett, hogy megtalálja a vb-selejtezőkre a legütőképesebb keretet.

Néhány felkészülési mérkőzés, és több mint egy esztendő elteltével 1984. szeptember huszonhatodikán este hét órakor aztán a legendás Michel Vautrot sípszavára útjára indult a labda a sógorok ellen, hogy a mieink egy nem akármilyen nehézségű csoportból próbálják meg kiharcolni a vb-szereplés jogát.

Ausztria, Ciprus, Hollandia. Ez a kvartett a magyarokkal kiegészülve még harmincnyolc év távlatából is félelmetesen hangzik, ám Mezey György és mindenre elszánt tanítványai nem ismertek lehetetlent, noha tudták, hogy csak a csoportgyőzelem jelent automatikus kvalifikációt. A maximalista ifjú mester éjt nappallá téve böngészte a szakirodalmat, ha tehette minden bajnoki forduló szinte összes meccsét megtekintette, mire elérkezett ez a bizonyos kőkeménynek ígérkező első összecsapás a Toni Polstert, Bruno Pezzeyt, Herbert Prohaskát és Walter Schachnert felvonultató osztrák gárda ellen.

Ekkorra már kialakult a magyar csapat gerince, amely a Honvédra épült, és amelyik az egész selejtezősorozatot végigjátszotta. A 3-1-es diadalt az Andrusch József – Csuhay József, Róth Antal, Garaba Imre, Varga József – Kardos József, Nagy Antal, Détári Lajos – Kiprich József, Nyilasi Tibor, Esterházy Márton összetételű csapat érte el, és Sallai Sándor állt be a félidőben csereként.

A remek rajtot egy igazán nehéznek tűnő folytatás követte. Egy rotterdami vendégjáték a későbbi világverő Milan triumvirátusával, Gulittal, Van Bastennel, Rijkaarddal felálló Hollandia ellen. A sorsdöntő mérkőzésre, egy hűvös őszi szerda este, 1984. október tizenhetedikén pontban fél kilenckor került sor. Ám azt a magyar válogatottat nem lehetett megállítani. Esterházy és Détári gólja pedig azt jelentette, hogy ott vagyunk a célegyenesben.

Ám a legfontosabb lépés még hátra volt…

Folytatás következik …