Sporttörténelem

Ismert és elfeledett történetek a sporttörténelem fejezeteiből.
Newcastle - Újpesti Dózsa

Apáról fiúra – A FUTBALL VARÁZSA (1. rész)

Amikor mostanság ránézek az NB I -es tabellára, és látom, hogy az Újpest a kiesés ellen küzd, eszembe jut egy szívbemarkoló történet, amelyből kiderül, hogy a lila-fehér csapat szurkolói ettől sokkal, de sokkal többet érdemelnének.

2014 januárjában az egyik közösségi oldalon egy ismeretlen angol úriember keresett meg az alábbi szöveggel:

„Üdvözlöm, Chris Emmerson vagyok, Newcastle-ből. Elnézést a zavarásért, azt szeretném kérdezni öntől, hogy rokonságban áll-e az Újpesti Dózsa egykori kiváló labdarúgójával, Dunai Edével?”

Megnéztem, hogy ki ez az úr, és röviden válaszoltam neki, hogy igen, a fia vagyok.

Egyből visszaírt, hogy nagyon örül, mert egy fontos ügyben szeretné a segítségemet kérni.

„Newcastle-ben születtem, itt nőttem fel, és itt él a családom. Több mint fél évszázada vagyok Newcastle United-szurkoló, ahogy az édesapám és a nagyapám is az volt. Évtizedek óta ott vagyok a hazai meccseinken, a St. James’ Parkban. Nekünk itt a városban a Newcastle United nem csak egyszerűen egy csapat. Nekünk a United a szenvedélyünk, a szórakozásunk, sőt az életünk.
Kisgyerekként édesapám vitt ki először focimeccsre, és egyből magával ragadott a fantasztikus hangulat. Mint a karácsonyt, úgy vártam a hétvégi bajnoki mérkőzéseket. Sajnos a hét közepén játszott kupameccsekre nem mehettem, mert másnap korán kellett kelnem, ugyanis várt az iskola.
Aztán tanítás után, amikor már apu is hazaért a munkából, részletesen elmesélte, hogyan játszott a csapat. Ilyenkor az egyik szemem sírt, a másik nevetett. Szomorú voltam, hogy nem lehettem ott a stadionban, de ugyanakkor boldog és büszke is voltam egyben. Mert azokban az időkben élte fénykorát az én kedvenc csapatom.
Különösen az 1968–1969-es idényünk volt szenzációs. Az a felejthetetlen kupasorozat a VVK-ban, vagyis a döntőbe jutás, emlékszem, majdnem minden szerdára jutott egy drámai kupameccs. Sajnos azonban én csak hallomásból értesültem ezekről, és nagyon fájt a szívem, hogy nem lehettem ott a helyszínen.

Apám csodálatos ember, világ életében imádott engem, és a mai napig a legjobb barátom is egyben. A kupamenetelés idején szerdánként megígérte, hogy a hétvégi bajnokira mi érünk majd ki a legkorábban, de értsem meg, ha másnap suli van, akkor nincs mit tenni, korán ágyba kell bújnom. Rengeteget könyörögtem neki, hadd nézhessem meg a kupameccseket is, de mindhiába.

Aztán csodák csodájára az elődöntő első mérkőzését megelőző napon könnyelmű fogadalmat tett:

– Fiam, ha bejutunk a döntőbe, akkor biz’ isten elviszlek magammal. Nem számít, hogy hétköznap lesz, és az se számít, hogy késő este kezdődik. Együtt fogunk menni drukkolni, mert tudom, hogy ezt szeretnéd a legjobban a világon. De előbb ki kell szurkolni a továbbjutást a Rangers ellen! Nem igaz? – mondta, és megpaskolta a fejemet. Úgy, amilyen szeretettel csak egy apa képes megpaskolni a kisfia fejét.

Eddig is nagy szurkoló voltam, na, de ezek után bármit odaadtam volna a skótok elleni győzelemért.
Aztán 1969. május 21-én, egy szerdai napon megtörtént a csoda. Az elődöntőben 2:0-ra legyőztük a Glasgow Rangers gárdáját, és az idegenbeli döntetlen után bejutottunk a fináléba. Nem volt nálam boldogabb gyerek Newcastle-ben, az biztos! Sőt talán egész Angliában sem.

Már csak néhány nap és nemzetközi kupadöntőt játszunk a St. James’ Parkban. És én ott leszek! – másra sem tudtam gondolni azon a héten.

Newcastle - Újpesti Dózsa
St James’ Park, 1969. május 29.

Azt tudtuk, hogy a másik ágon az Újpesti Dózsa vívta meg sikeresen a maga elődöntőjét, ráadásul félelmetes magabiztossággal, összesítésben 8:1-gyel kiütve török ellenfelét. Már előre dörzsöltem a tenyerem, hogy olyan világsztárokat láthatok majd élőben, mint Göröcs János, Dunai Antal vagy Bene Ferenc, akikről rengeteg szépet meséltek az idősebb szurkolók.

Május 29-én, egy csütörtöki napon került sor a párharc első összecsapására. A mai napig emlékszem, hogy délután úgy vártam haza édesapámat, mintha hónapok óta nem láttam volna. És ahogy megjött, többet el sem mozdultam mellőle, nehogy véletlenül otthon felejtsen.
Pedig dehogy tette volna! Sőt egy csodálatos ajándékot, egy vadonatúj United-sálat is kaptam tőle, amit a mai napig féltve őrzök.

Számunkra valószínűtlenül szerencsésen alakult ez a kilencven perc a teltházas St. James’ Parkban. Szinte minden sikerült a fiúknak, de a 3:0-s végeredmény ellenére az összes United-drukker tisztában volt vele, hogy Újpesten rettenetesen nehéz dolgunk lesz. És a visszavágón a 2:0-s újpesti vezetéssel záruló első félidő után volt is okunk reszketni…
De aztán sikerült a bravúr, és megnyertük a kupát.

Tudom, és sajnálom, hogy nektek, újpestieknek nem olyan szép emlék ez a mérkőzés, de számunkra maga volt a futballcsoda. Az elmúlt negyvenöt év alatt nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna arra a newcastle-i estére.
United-szurkoló voltam addig is, de ezután vált végérvényesen az életem részévé a csapat…ám aznap este lett még egy kedvenc csapatunk. Nekem, az édesapámnak és megannyi Newcastle-szurkolónak…

Az Újpesti Dózsa.

Ó, kedves Dunai úr, most látom csak, hogy milyen hosszan írtam önnek, és a lényegre még rá sem tértem.
Képzelje, a Newcastle United Baráti Köre úgy döntött, hogy idén (2014) májusban egy jubileumi megemlékezést, egy ünnepi estet tart a negyvenöt évvel ezelőtti kupagyőzelem tiszteletére. Miután bekerültem az elnökségbe, azzal a javaslattal álltam elő, hogy úgy lenne igazán emlékezetes az ünnepség, ha a nemes ellenfél tagjai közül is részt vennének rajta páran. Arra jutottunk, hogy felkeressük az Újpest vezetőségét, illetve elsősorban a kupadöntőn szereplő egykori játékosokat, és meghívjuk néhányukat a rendezvényre.
Utánajártam egy-két elérhetőségnek, írtam ide is, oda is, de válasz még sehonnan sem érkezett. Ekkor jutottam el önhöz és a névazonosság miatt reménykedni kezdtem, hátha segítséget kaphatok.
Tehát a kérdésem az lenne, hogy tudna-e beszélni az édesapjával, illetve azokkal a csapattársaival, akik jó egészségnek örvendenek, és szívesen vállalkoznának egy ilyen utazásra? Természetesen minden költségüket a Newcastle United fizetné.
Nagyon hálásak lennénk, és nagy örömmel töltene el, ha sikerülne vendégül látnunk egy-két klasszist.”

Meglepődve, de ugyanakkor nagyon büszkén olvastam Emmerson úr levelét, és megtiszteltetésnek vettem, hogy segíthetek megszervezni ezt a rangos megemlékezést. Megírtam neki, hogy számíthat rám, majd apu után (aki nem vállalta a hosszú utat) felhívtam a legendás csatárötös két kihagyhatatlan tagját, két olimpiai bajnokot, a 92-szeres válogatott Fazekas Lászlót, és az ezüst mellé egy évvel később, 1968-ban még egy bronzcipőt is nyerő Dunai Antalt.

A két kivételes képességű labdarúgó nemcsak a pályán, hanem a magánéletben is remekül megértette, megérti egymást. Fazék és Anti mellett feleségeik, illetve a családjaik is évtizedekre visszanyúló, szoros barátságot ápolnak.

Miután igent mondtak, örömmel írhattam Emmerson úrnak, hogy két egykori újpesti világklasszis már biztosan emelni fogja az est fényét.

Dunai - Fazekas, Newcastle
A képen a két legenda Dunai Anti és Fazekas Laci között a szervező, Chris Emmerson.

Chris nagyon hálás volt, és szerette volna, ha én is elutazom a jubileumi ünnepségre, sajnos azonban nekem nem volt jó ez az időpont, így fájó szívvel, de udvariasan visszautasítottam az invitálást.

A szervezés napjaiban – igaz, hogy csak levélben, illetve telefonon – nagyon jól összebarátkoztam Emmerson úrral, aki nem győzött hálálkodni a segítségért. Megígérte, hogy küld nekem egy régi focista ereklyékből álló csomagot, amelynek biztosan nagyon fogok örülni. Hiába szabadkoztam, hogy nem ezért segítek, de ő hajthatatlan maradt, és két hét múlva már csengetett is a postás.

Annyi mindent kaptam, hogy nem hittem a szememnek. Az a doboz csak nem akart kifogyni. Volt benne Newcastle-mez egyenesen a fiam, Roland nevére feliratozva, aztán az egykori VVK-győztes focisták által aláírt hatvanas évekbeli mez, sőt, újságok, műsorfüzetek is a legendás párharcról.

Newcastle - Újpesti Dózsa
Jim Scott által aláírt fénykép, amely az 1969. május 29-i összecsapáson szerzett gólja közben készült.

Nem tudtam, hogyan köszönjem meg ezt a meglepetést, de Chris csupán ennyit válaszolt:

„Csak én tartozom köszönettel, Ede! Az a legkevesebb, hogy megháláljam a szervezésedet. És elárulok egy nagy titkot: nem az volt a tervünk, hogy a negyvenötödik évfordulón ünneplünk, hanem csak az ötvenediken. Ezalatt a sok évtized alatt az 1969-es VVK az egyetlen nemzetközi kupagyőzelmünk, úgyhogy 2019-ben nagyon meg akartuk adni a módját. Úgy terveztük, hogy egész Newcastle ünnepelni fog. De…

De úgy, ahogy anno negyvenöt évvel ezelőtt én kértem meg édesapámat, hogy vigyen ki a döntőre, most ő kért meg engem, hogy szervezzük öt évvel korábbra ezt a gálaestet, mert az minden vágya, hogy ő is ott lehessen az egykori bajnokok között, és azt szeretné, ha együtt idéznénk fel azt a felejthetetlen meccset. Ahogy ő emlegette, a csodák csodáját.

Apu már nyolcvannyolc éves, és nagyon sokat betegeskedik, éppen ezért úgy döntöttem, hogy nem várunk 2019-ig. Mert a szavamat adtam rá neki, hogy az édesapám ott fog ülni mellettem az ünnepségen. Éppen úgy, ahogy én ültem mellette a stadionban 1969. május 29. napjának csillagfényes estéjén…”

(Folytatás következik jövő vasárnap!)
Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 50.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)