Szomorú tény, de sajnos igaz, hogy a legutóbbi világbajnoki szereplésünkhez egészen 1986-ig kell visszalapoznunk a labdarúgás történelemkönyveiben, ám emlékezhetünk rá, hogy ez a bizonyos mexikói részvétel enyhén szólva is balul sült el. Bár remek erőkből álló csapattal vágtunk neki a tornának, a továbbjutás éppen ugyanúgy nem sikerült, mint ahogyan az azt megelőző két alkalommal, Argentínában és Spanyolországban.
Ez már önmagában rengeteg álmatlan órát okozott a magyar futball szerelmeseinek, az viszont még tovább mélyítette a sebeket, hogy a szakmai vezetés egyetlen alkalommal sem állt ki a közvélemény elé, hogy felfedje a gyengébb produkciók valós indokait. Ezért aztán az elkeseredett szurkolók mindössze légből kapott híresztelésekből, pályák környéki kocsmák pletykáiból, és innen-onnan hallott apró hírmorzsák mozaikjából próbálták meg összeállítani a teljes képet.
Manapság a legkevesebb szó az 1978-as argentínai világbajnokságról esik, hiszen azt a szereplést sokan egy kézlegyintéssel elintézik, mondván, hogy kegyetlen volt velünk a sors, amikor minden idők talán legnehezebb csoportjába, Argentína, Olaszország és Franciaország társaságába kerültünk. Mi tagadás, az ember el tudna képzelni könnyebb kvartettet is, de akkortájt számunkra ez a három együttes egyáltalán nem tartozott a legyőzhetetlen ellenfél kategóriájába.
Ám nem sikerült még csak pontot sem szereznünk, pedig a nyitómeccsünkön oly közel álltunk egy történelmi győzelemtől…
No, de nézzük, hogyan látta mindezt az akkori szövetségi kapitány, Baróti Lajos, aki – valószínűleg örökre fennálló magyar rekordként – négy világbajnokságon irányította a válogatottat.
A nyolcvanas évek végén, amikor az Újpest szaktanácsadójaként dolgozott a Megyeri úton, volt szerencsém beszélni vele, és akkor azt mondta az 1978-as vébéről, hogy azt a kőkemény csoportot és a meccsek sorrendjét figyelembe véve az volt a tervünk, hogy mindent felrakunk egy lapra az Argentína elleni találkozóra.
Hogy miért?
Mert azzal mindenki tisztában volt, hogy a házigazdáknak ha törik, ha szakad, tovább kell jutniuk, és ezért a FIFA mindent meg is fog tenni, azaz mindössze egy továbbjutó hely marad. Igen ám, de egy vereség még belefér Kempeséknek, és a magyar szakvezetés úgy érezte (mint utólag kiderült, jogosan), hogy teljesen reális esélyünk van megverni őket. És ha a nyitómeccsen nyerünk, akkor az argentinok száz százalék, hogy legyűrik a következő két ellenfelüket.
Magyarán szólva a hátralévő két meccsünkön, az olaszok és a franciák ellen akár már egy döntetlennel is továbbjuthattunk volna.
Ez volt a terv. Teszem hozzá, egyáltalán nem butaság…no, de a brutálisan játszó argentín védőkkel és a mindezt büntetlenül hagyó Garrido „sporttárssal” nem számoltunk.
A többi sajnos már történelem…
Pedig ha akkor továbbjutunk, nagy esélyünk lett volna a négy közé jutni. Nyilasival és Törőcsikkel…
