Sporttörténelem

Ismert és elfeledett történetek a sporttörténelem fejezeteiből.
Várady Béla

Az angyalföldi bombázó

Labdarúgásban 51 évvel ezelőtt, 1972. szeptemberében nyertünk utoljára érmet az olimpián. Márpedig ez nem csak nekünk, magyaroknak, hanem a Bayern München akkori vezetőinek is sokszor eszébe jutott az elmúlt évtizedek alatt.

De vajon miért is? Olvassuk csak el ezt a nem mindennapi történetet:

1972

A helyszín München, az olimpiai stadion edzőpályája

Az egyik szabadnapon egy rövidebb átmozgató edzés volt, amelynek során a magyar labdarúgók a pontrúgásokat gyakorolták. A jobb rúgótechnikájú játékosok a kaputól 18-20 méterre letett labdát próbálták a többiekből felállított alkalmi sorfal felett elcsavarni.
Természetesen éles helyzetben, a mérkőzés közben egy ilyen remek gólszerzési lehetőség az idősebb, rutinosabb futballisták előjoga volt.

Ám ha valakinek olyan dinamit volt a lábában, mint a Vasas tizenkilenc esztendős tehetségének, Várady Bélának, akkor az mit sem számított, hogy az illetőnek éppen csak legénytoll pelyhedzett az állán, és még harminc élvonalbeli meccse se volt.

– Uraim, engedjék oda Bélát, hadd nézzem meg az ő szabadrúgásait! – kérte Illovszky, a kapitány a többieket, akik mindezidáig alig-alig tudtak túljárni a kapusok eszén.

– Rudi bá, én egy kicsit kiállnék a sorfalból, ha nem baj – szólalt meg Vidáts, ám ez cseppet sem tetszett a szakvezetőnek:

– Hogy mi a túrót csinál?

– Kiállnék, amíg Béla lő, mert múltkor az edzésen úgy eltalált, hogy azt hittem, menten belehalok. Most meg csak így ránézésre elkezdett ugyanott szúrni a vesém – magyarázkodott a Vasas játékosa.

– Akkor Csikó, álljon be helyette! – küldte volna a helyére a kispesti Kocsis Lajost, ám neki is megvolt a maga kifogása:

– Mester, én alacsony vagyok, nem sokat érek a sorfalban – hivatkozott a magasságára, és biztonságképpen még egy kicsit össze is húzta magát.

– Anti, te magas vagy! – jött a következő célszemély, de a nyurga Dunai II-nek is megvolt a kifogása:

– Én csatár vagyok, elől is kell lennie valakinek, ha kontrázni tudunk – mutatott a másik kapu irányába.

Illovszky megcsóválta a fejét, majd a másik szakvezetőhöz, a távolabb álló Lakat Károlyhoz sietett, hogy megbeszéljék ezt a nem mindennapi jelenetet.

Eközben Béla kezében a labdával elindult elvégezni a szabadrúgást, ám a sorfal, Páncsics Miklós vezérletével szépen lassan, feltűnés nélkül elkezdett a saját kapuja felé hátrálni.

Béla letette a labdát, és visszasétált úgy nyolc-tíz méterre, hogy kapura bombázzon, ám meglepődve látta, hogy immár a teljes sorfal az ötösön belül áll, szinte a gólvonalon.

Arcukon halálfélelemmel…

– Maguk meg mit művelnek? – kiabált oda Illovszky a sorfalban állóknak, mire Páncsicstól érkezett a válasz:

– Rudi bá, mi játszani szeretnénk a döntőn, de sajnos itt életveszélyben vagyunk – jött a válasz, és ekkor a főnök szíve is megenyhült, egyben megtalálta a tökéletes megoldást:

– Na, mindannyian nyomás be az öltözőbe, és hozzák ki villámgyorsan azt a három gyúrópadot. Az lesz a sorfal.

Így történt, hogy a Vasas rettegett bombázója végül mégiscsak egy „sorfallal” szemben gyakorolhatta a szabadrúgásokat….

Más kérdés, hogy Münchenben talán azóta is azon törik a fejüket a Bayern vezetői, hogy vajon mitől horpadhattak be a frissen vásárolt gyúrópadok…


Várady BélaTetszett a tartalom? Akkor figyelmedbe ajánljuk Dunai Ede barátunk Szerelmem Angyalföld című könyvét, melyet Várady Béláról, az 1976-77-es szezon európai ezüstcipőséről írt! A könyv visszarepíti az Olvasót a hetvenes évekbe. A helyszín Angyalföld, a Fáy utcai stadion, ahová 1971-ben egy ifjú tehetség érkezik, hogy rövidesen futballtörténelmet írjon…

Link: https://www.libri.hu/konyv/dunai_ede.szerelmem-angyalfold.html

Dunai Ede író oldala: https://www.facebook.com/dunaiedeiro

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 50.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)