Volt a magyar irodalomnak egy csodálatos tehetségű írója, aki még a XIX. században élt. Úgy hívták, hogy Jókai Mór. És bármilyen sok idő is telt el azóta, hogy ez a zseni alkotott, még mindig benne él a köztudatban.
Nem véletlenül. A Kőszívű ember fiai, az Egy magyar nábob, a Kárpáthy Zoltán, a Szegény gazdagok, vagy az És mégis mozog a föld című remekművek mind-mind az ő tollából íródtak.
No, és az egyik leghíresebb műve, az Arany ember, amely 1872-ben jelent meg, és amely a boldogságkeresésről szól. Mert az ember legfontosabb vágya az, hogy boldog és sikeres legyen. Ezt keressük, ezt vadásszuk ezen a sokszor kegyetlen, másszor oly sok örömet szerző rövid életünkben.
De vajon sikerül-e megtalálni a boldogság Kék madarát egy átlagos embernek? Erre a kérdésre egy bizonyos Maurice Maeterlinck válaszolt a legjobban, aki szerint a Kék madarat nem távoli országokban kell keresni. A Kék madár mindig velünk van, ha szeretjük egymást, és örülünk az élet legkisebb ajándékainak is. De mindig elrepül, ha bántjuk egymást, ha irigykedve figyeljük a mások örömét. Mert a Kék madár maga a boldogság, és kalitkája: az emberi szív.
Nos, ha nem is olvastuk ezt a varázslatos regényt, megnézhettük a filmtörténelem egyik legszebb alkotásában, Elizabeth Taylor és Jane Fonda főszereplésével. Az volt az igazi Kék madár. Maga a boldogság.
És hogy mi a hasonlóság George Cukor remekműve, az Aranyember főhőse, Tímár Mihály és a mi örökös bajnokunk, Szilágyi Áron között?
Az a bizonyos cím, amelyet Jókai Mór adott a főhősének.
Arany ember.
Bár Szilágy Áron eddig is Arany ember volt, hétfőn Kairóban végleg aranyba öltözött. Megnyerte az egyéni világbajnoki címet is, amely eddig még hiányzott a repertoárjából.
Na ja, három olimpiai bajnoki aranyérem után még voltak céljai. És most elérte őket. A mi Arany emberünk, aki sokadszor hozta el nekünk a boldogságot.
És képzeljétek el, ezzel egy időben közénk szállt a Kék madár is…
