Sporttörténelem

Ismert és elfeledett történetek a sporttörténelem fejezeteiből.
Martinez

Az aranykesztyűs

Tegnap eldőlt, hogy az argentin válogatottnak sikerült felkapaszkodnia a világ csúcsára, és ezzel a futballtörténelem egyik, ha nem a legnagyobb klasszisa, Lionel Messi is világbajnok lett.

Noha a zseniális támadó a fináléban kétszer is beköszönt, volt a dél-amerikai  együttesben még egy fiatalember, aki nélkül ez a siker nem születhetett volna meg. Úgy hívják őt, hogy Emiliano Martínez.

Végy egy jó kapust, tartja a mondás, és a kinevezésekor az argentin szövetségi kapitány, Lionel Scaloni is ezzel kezdte a munkásságát. Helyesebben kezdte volna, mert igazi világklasszis hálóőrt csak nem sikerült találnia.

Aztán Londonban, az Arsenal csapatánál megsérült a kezdőkapus, a német Bernd Leno, és egycsapásra minden megváltozott. A helyettese ugyanis egy huszonhat éves argentin játékos volt, aki ha már végre bekerült a kapuba, kiváló teljesítményt nyújtott, amivel magára irányította a szakemberek, köztük Scaloni figyelmét, aki azon nyomban meghívta a nemzeti csapatba.

Pedig néhány éve aligha gondolta volna, hogy egyszer magára húzhatja a címeres mezt, hiszen a klubjába, az Arsenalba se fért be, így kölcsönben alacsonyabb osztály gárdákban, például a negyedik vonalban szerénykedő Oxford Unitedben védhetett csak.

Messi - Martinez

Ám amikor eljött az ő pillanata, kihasználta a lehetőséget, és bravúrt bravúrra halmozott. A 2022-es katari világbajnokság döntőjében pedig bemutatta az évszázad védését.

3-3-as állásnál a hosszabbítás utolsó percében jártunk, amikor a franciák egy utolsó támadást indítottak, hátha sikerül elkerülni a tizenegyes-rúgasokat. Egy pazar indítás a középen egyedül kilépő Kolo Muanit találta meg, aki már csak a kétsegbesesetten kifutó argentin kapussal állt szemben. A csatár lába lövésre lendült, hogy irgalmatlan erővel a hálóvá bombázzon.

Mindhiába, Emiliano Martínez tornászokat megszégyenítő mozdulattal spárgába vágta magát, és elképesztő bravúrral, lábbal hárítani tudott. Jöhettek a tizenegyesek…

Ez a műfaj pedig különösen fekszik az argentin portásnak, de erről a hollandok is sokat tudnának mesélni.

Így történt, hogy egy Mar del Platában született srác, aki nem is olyan rég még az angol negyedosztályban vitézkedett, és arról álmodozott, hogy bemutatkozhasson a Premier Ligában, 2022 decemberében nemzeti hőssé vált, ráadásul az aranyérem mellé még egy Aranykesztyűt is kapott.

Mert kit, ha nem őt választották volna meg a torna legjobb kapusának?

Fotó: Reuters
Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)