Az újpesti futball szerelmesei immár huszonnégy esztendeje várják, hogy újra bajnoki címet ünnepelhessenek, ami azt jelenti, hogy egy teljes generáció felnőtt azóta, hogy legutóbb a Megyeri útra kerültek az aranyérmek. És mi tagadás, nagyon úgy fest, hogy ez a történelmi negatív sorozat még évekig kísérti majd a lila-fehérek hűséges táborát. De vajon hol romlott el minden? És mi lehet a kiút? Megválaszolatlan kérdések, amelyekre nem jönnek a válaszok. Persze, ha vannak egyáltalán…
Egyértelmű, hogy a probléma mélyről gyökerezik, amelynek a megértéséhez több évtizedet kell visszalapoznunk a futball históriás könyveiben. Sajnos, az 1998-as bajnoki cím után úgy adták-vették a tulajdonosok a klubot, mintha az isztambuli bazár egyik olyan aranyüzletéről lett volna szó, amely egykoron huszonnégy karátos ékszereket árult, hogy aztán egy komolyabb átvilágítás után kiderüljön, hogy a portéka nagy része, vagy talán az egész árukészlet egyszerű sárgaréz. Ilyenkor természetesen ezt az „apróságot” a volt tulajdonosok minden létező eszközzel megpróbálják eltitkolni, ám a turpisságra minden esetben fény derül. Hol előbb, hol utóbb…
Ilyen átláthatatlan körülmények között lépett be az újpesti futballklub életébe bő egy évtizeddel ezelőtt a belga milliárdos, Roderick Duchatalet, aki rendet, fegyelmet és elsősorban a hetvenes évek sikereit ígérte az újpesti szurkolók számára. Az üzletember sok pénzt beleölt a vállalkozásba, ám nagyon úgy fest, hogy az álmok csupán álmok maradnak, hiszen azóta nemhogy a Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II, Zámbó fémjelezte korszak nem tért vissza a Megyeri útra, de sajnos a fogyasztható labdarúgás sem. Szomorú tény, de igaz, a lila-fehérek immár évek óta a kiesés ellen küzdenek. Legyünk pozitívak, ezt legalább sikerrel teszik. De vajon meddig lehet feszíteni a húrt egy olyan klubban, ahol egykoron olimpiai aranyérmesek, világbajnoki döntősök, kilencszeres bajnokok, sokszoros válogatottak kergették a labdát? Akarom mondani, varázsoltak vele…
Mára viszont minden megváltozott. Az Újpest jelenlegi csapata, a keretben szereplő játékosok tudása éppen azon a ponton van, amikor a kezdő kötéltáncos az első fellépésén kissé kétségbeesve próbál egyensúlyozni a falusi cirkusz legmagasabb pontján, és mi, a nézők minden idegszálunkkal azon vagyunk, hogy drukkoljunk neki. Csak nehogy leessen, csak ússza meg valahogy, fohászkodunk, és megkönnyebbülve sóhajtunk, amikor átér az egyik pontról a másikra. Ott már szilárd talaj van a talpa alatt.
Túlélte…
Újpesten immár évek óta ez a jelenet játszódik le, a nézőtéren összekulcsolt kezekkel imádkozunk, hogy a kedvenceink megússzák, és abban reménykedünk, hogy a kéréseink meghallgatásra találnak. Valahol odafent segítsenek nekünk, valahol egy magasabb szinten, ahol eldőlnek ezek a fontos dolgok.