Nem sűrűn találkozunk, talán kéthetente. Általában csak akkor, ha az Újpest otthon lép pályára, tudjátok, a Megyeri úton.
Most szombaton újra hazai pályán játszunk, úgyhogy megint beszéltünk. Ám mindeközben értesítés érkezett a laptopomra.
Először oda se figyeltem rá, mert egy másik legendával (apámmal) beszéltem, és itt minden szóba került. Az Újpest halvány szereplése, a Fradi kiesése, Törő és Kard elvesztése.
– Öt beállosóm volt – mondta apám, és elkezdte számolni. Sala, Vici, Sumi, Dongó, Kard… sőt, néha Jokka is behúzódott.
Jokka…
– Megmondom őszintén, eleinte nehezen tudtam megszokni őt a bal oldalamon. Lelkes volt, gyors volt, de túlizgulta a meccseket.
Az első néhány mérkőzés után meg is kérdeztem Várhidi Pali bácsit:
– Muszáj volt idehozni Pécsról ezt a fickót?
Pali bácsi rám nézett, és így szólt:
– Ede, ez a csávó melletted sokszoros válogatott lesz…
Pali bácsinál nagyobb edzőt keveset ismertem, de ekkor azt mondtam magamban, hogy nyilvánvalóan félrebeszél, ám így válaszoltam:
– Mellettem mindenki az lesz…
Aztán Jokkával elkezdtünk egymás mellett játszani. Rendben, nem volt labdazsonglőr, de kevés ilyen futballistát ismertem. Megszakadt, szinte meghalt a pályán. És gyors volt, és erőszakos volt. Nem mellékesen, azt csinálta, amit kértem tőle…
– Jokka, ha megszerezted a labdát, azonnal add ide nekem.
Hihetetlen fickó volt. Én, mint söprögető, világéletemben ilyen balbekkről álmodtam. Hallgatott rám, sosem kérdezett vissza, sőt…
Megfogadta a tanácsomat… Mert azt a bizonyos labdát valahogy mindig megszerezte…
2022. augusztus 11.
Megnyitottam az értesítést. Elhunyt Tóth József, az Újpest legendás balhátvédje. Ez állt benne.
Apámnak elmondtam a tragikus hírt…
Hallottam, hogy nagyot nyel, majd megköszörüli a torkát, és végül ezt mondja:
– A kurva életbe, Jokka, annyira szeretlek… Nem hagyhatsz itt….Az én balbekkem…