Dzsudzsák Balázs enyhén szólva is meglepő bejelentést tett a Debreceni VSC péntek esti szurkolói ankétján, amikor azt találta mondani, hogy ígéretet kapott rá, miszerint az ősszel egyetlen mérkőzés erejéig újra válogatott lehet.
Mindez már csak azért is érdekes, mert a teljesítményével a legkevésbé sem szolgált rá a meghívóra, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy az van a háttérben, hogy jelenleg ő és a kapus Király Gábor 108 válogatottsággal holtversenyben tartják a magyar rekordot, vagyis egy ajándék szerepléssel már a debreceni szélső lenne az egyeduralkodó.
De vajon jól van ez így?
Aligha.
Mert hát ez az elképzelés bizony erősen sántít. Hiszen úgy tudjuk, hogy a válogatottságot csak és kizárólag a pályán nyújtott teljesítménnyel lehet kiérdemelni, az ilyesmi nem lehet jótékonykodás vagy haveri alapon szóló dolog, mert a magyar válogatott tudtommal nem szociális intézmény. Elvégre ilyen alapon sokan kérhetnék, hogy felölthessék magukra a nemzeti színű mezt.
Őszintén szólva én is bejelentkeznék, valami ehhez hasonló szöveggel:
50 éves vagyok, gyermekkori nagy álmom, hogy magyar válogatott labdarúgó legyek. Huszonegy éves koromig futballoztam, az edzőim szerint nem is voltam ügyetlen, csak amikor hozzám került a labda, sosem volt szerencsém. Amúgy néhányszor még a kapuba is betaláltam. Rendben, legtöbbször csak szünetben, amikor a cserékkel melegítettem, ráadásul kapus sem volt bent, de így is nagyon büszke voltam magamra.
További erősségem volt, hogy sosem felejtettem el bezselézni a hajamat, és ha véletlenül fejre jött a labda, nagyon vigyáztam, hogy el ne találjon, hiszen nem akartam összezselézni, mert akkor a következő támadásnál könnyen lecsúszhatott volna a labda a lábamról. Márpedig az nagy baj lett volna, ugyanis olyan nagy erejű lövésem volt, hogyha a tizenhatosról rábombáztam, akkor utánafuthattam a labdának, és az ötösön utol is értem, onnan meg már könnyebb volt bepofozni.
A célom érdekében ezt a szakmai önéletrajzot szívesen lefordítom olaszra, nehogy amiatt menjen füstbe a tervem, mert Marco Rossi nem érti meg. Szóval várom a meghívót, és már látom is lelki szemeimmel, ahogy a rekorder Dzsudzsák elszalad a bal szélen, remekül íveli a fejemre a labdát, én pedig jókor érkezem, és….
Az a kurva zselé, hát nem lecsúszott!
