Sporttörténelem

Ismert és elfeledett történetek a sporttörténelem fejezeteiből.

Egy elcsalt mérkőzés, amely megváltoztatta a magyar futball történetét

1979. május 19.

Sorsdöntő Európa-bajnoki selejtező mérkőzésre készült a magyar válogatott.

Kovács Ferenc legénysége a “nagy testvér”, vagyis a Szovjetunió ellen lépett pályára Tbilisziben, hogy megpróbáljon belekapaszkodni az utolsó szalmaszálba, vagyis egy bravúros győzelemmel életben tartani a továbbjutási reményeket.

A hetvenötezres Dinamo-stadionban enyhén szólva sem mi voltunk az esélyesek, ám rutintalan csapatunk egyáltalán nem ijedt meg a nagynevű játékosokból (Blohin, Kipiani, Sengelija) álló ellenféltől, és bő egyórányi játék után 2-1-re vezetett.

Törőcsik

Az első válogatottságát ünneplő fiatal újpesti hálóőr, Tóth Zoltán remek védések sorozatával óvta meg kapuját a góltól, ám elérkezett a 75. perc, amely alapjaiban változtatta meg a magyar futball történetét, mindazonáltal egy csodálatos tehetségű kapus további pályafutását.

Ekkor született meg ugyanis az a bírói ítélet, amely az egyik legdurvább bírói tévedés volt labdarúgásunk akkor közel nyolcvanéves történetében.

Történt ugyanis, hogy a szovjetek egy veszélyes támadásuk végén Sengelija réven a felső kapufát találták el. A lepattanó labdát Tóth Zoli elcsípte, mégpedig úgy, hogy a labda a gólvonalon kívül maradt, bár ő félig a kapuban feküdt. Ekkor Sengelija a labdát birtokló és földön fekvő kapusunkat tiszta erőből telibe rúgta, hátha így átpréseli a játékszert a gólvonalon (képünkön).

Ekkor Sengelija a labdát birtokló és földön fekvő kapusunkat tiszta erőből telibe rúgta, hátha így átpréseli a játékszert a gólvonalon.

Csakhogy ez még így, szabálytalan eszközökkel sem sikerült, hiszen Zoli a testi épségét sem kimélve továbbra sem engedte el a labdát. El lehet képzelni, hogy teljes volt a megdöbbenés és az értetlenség, amikor ennek ellenére a játékvezető, egy skót úriember, bizonyos McGinlay gólt ítélt.

2-2, ez lett a végeredmény.
Az utolsó őszi selejtezőtől függetlenül kiestünk.

Az MLSZ az akkori szokásoknak megfelelően fejeket követelt, és még a fiatal újpesti kapust is kikezdte. Zoli fölöttébb rosszul viselte mindezt, de legfőképpen azt az amatőrizmust, amely a futballnak háza táján mindenütt tetten érhető volt, és megelégelve a felsőbb vezetésben uralkodó elviselhetetlen állapotokat, a nyár folyamán meghozta élete legnehezebb döntését…

Mivel a kontinenstornára nem maradt esélyünk kijutni, ez volt az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban. Búcsút intett Újpestnek és a magyar válogatottnak, majd vállalva a hosszú eltiltást, egy csodálatos karrier helyett a szabad életet, a nyugati világot választotta.

Tóth Zoli

Ezzel a bajnoki címvédő lila-fehérek és a nemzeti tizenegy is elveszített egy világklasszist, aki alighanem másfél évtizedre megoldotta volna a kapuskérdést.

Utólag aztán bebizonyosodott, hogy mennyire hiányzott a Megyeri útról, hiszen Törőcsik András súlyos autóbalesete után az ő távozása volt a következő pofon, amely a bajnoki címvédő széteséséhez vezetett, de ugyanúgy hiányzott a nemzeti tizenegyből is, többek között az 1982-es és az 1986-os világbajnokságról.

Talán akkor minden másképpen alakul, és legalább az egyik Mundialon továbbjuthattunk volna…

De ez már csak feltételes mód.

Egy gyenge képességű, rosszindulatú skót bíró összetörte az álmainkat, és szegényebbé tette a magyar szurkolókat, közvetve a világ másik felére száműzve minden idők egyik legjobb képességű kapusát.