Sporttörténelem

Ismert és elfeledett történetek a sporttörténelem fejezeteiből.
Argentína - Magyarország 1978

Egy mérkőzés, amely romba döntötte a magyar válogatottat

Napra pontosan 44 esztendővel ezelőtt, 1978. június másodikán minden idők egyik legdrámaibb magyar válogatott mérkőzésére került sor.

De nézzük a tényeket:

Az 1978-as világbajnokságra készülő magyar válogatotthoz – akárcsak a selejtezők alkalmával –  a csoportküzdelmek sorsolásakor sem volt kegyes Fortuna istennő. A Baróti-legénység a tizenhat csapatos tornán a lehető legnehezebb kvartettbe került, a házigazda Argentína, a kétszeres világbajnok Olaszország és az egyre erősebb Franciaország társaságában.

Ennek ellenére a szakma és a közvélemény továbbjutást várt, és bármilyen hihetetlennek hangzik, ez nem csupán kincstári optimizmus volt. A két huszonhárom éves klasszissal, Törőcsik Andrással és Nyilasi Tiborral felálló gárda tudásban a világ bármelyik tizenegye ellen jó eséllyel szállhatott harcba, még a bemutatkozó találkozón, a több mint hetvenezer fanatikus szurkoló által támogatott hazai válogatott ellen is.

A június másodikán rendezett összecsapásnak az argentin fővárosban, Buenos Airesben található El Monumental stadion adott otthont.

A mieink a Gujdár Sándor – Török Péter, Kocsis István, Kereki Zoltán, Tóth József – Csapó Károly, Nyilasi Tibor, Pintér Sándor – Zombori Sándor, Törőcsik András, Nagy László összetételű kezdőcsapattal indultak csatába. És ezt kéretik szó szerint érteni, a két feltüzelt gárda ugyanis sem istent, sem embert nem kímélve, mint a fenevad, úgy esett egymásnak.

Már az első percekben kemény ütközések és durva belépők követték egymást. A parázs hangulatban zajló küzdelmet eleinte Nyilasiék bírták jobban idegekkel, és már a tizedik percben meglepték a vendéglátókat.

Egy jobboldali akció során Törőcsik András hozta fel a labdát, majd jó ütemben középre ívelt. A játékszert Nagy László fejjel megcsúsztatta, amely Zombori elé került. A Vasas csupa szív futballistája kapásból remek lövést küldött Fillol kapujának hosszú sarka felé, ám az argentin hálóőr nagy bravúrral hárított, viszont a kipattanó éppen a tatabányai Csapó elé került, aki közelről nem hibázott.

1–0 Magyarország javára.

A világoskék-fehér csíkos hazaiakat még inkább feltüzelte a magyar találat, ám a mieink segítsége is kellett hozzá, hogy alig négy perc elteltével kiegyenlítsenek. Ekkor egy legurított szabadrúgást Kempes lőtt kapura. A lapos lövésbe Gujdár rosszul nyúlt bele, és a Tango névre keresztelt játékszer éppen az arra járó Luque elé került, aki az üres kapuba továbbított.

Az első félidőben – bár mindkét gárdának voltak lehetőségei – már nem esett több gól, és az iram is alábbhagyott kissé. Ám ez csak vihar előtti csend volt.

A második játékrészben elszabadult a pokol, amelyhez tökéletesen asszisztált a portugál játékvezető, bizonyos António Garrido. Az argentinokat egyre látványosabban segítő sípmester tétlenül nézte a hazaiak brutális belépőit, amelyeket elsősorban Törőcsik kárára követtek el a kíméletlen hátvédek. Ennek ellenére a sárga lapos figyelmeztetést a meggypiros kilences kapta…

Labdaeldobásért.

Törőcsik

A mieink egyre nehezebben viselték el a nézők és a bíró által rájuk nehezedő nyomást, és a hajrában összeomlott az addig biztos lábakon álló együttes. Előbb Bertoni szerzett szemfüles gólt, majd – miután elúszni látszott a hajó – a legjobbjaink végleg elveszítették a fejüket. Előbb az egész meccsen keresztül büntetlenül „faragott” Törő kapott piros lapot egy apróbb törlesztésért, majd néhány percre rá Nyilasi kopírozta le barátja mutatványát, így ő is mehetett az öltözőbe. Két piros lapot kaptunk hat percen belül. Ehhez képest az egész mérkőzésen durván, olykor brutálisan játszó argentinok egyetlen sárga lappal megúszták a kilencven perces ámokfutást.

Az olaszok elleni második csoportmeccsre a FIFA automatikusan eltiltotta a két kiállított magyar klasszist, nélkülük pedig nem sikerült a bravúr, a 3–1-es vereség azt jelentette, hogy – bár a franciák elleni találkozó még hátra volt – számunkra véget ért az argentínai világbajnokság érdemi része.

Baróti Lajos legénysége a két fiatal zsenivel, Törővel és Nyíllal a fedélzeten elcsigázottan és csalódottan utazott haza. Azonban, amit itthon az MLSZ nagyhatalmú vezetőitől kaptak, arra álmukban sem gondoltak volna.

Történt ugyanis, hogy az akkori hírhedt MLSZ-elnök, Kutas István ahelyett, hogy kiállt volna mellettük, nemes egyszerűséggel határozatlan időre eltiltotta a válogatottságtól a csapat két legjobbját, Törőcsik Andrást és Nyilasi Tibort, romba döntve ezzel a nemzeti csapat Európa-bajnoki álmait.

A mérkőzés összefoglalója: