Sporttörténelem

Ismert és elfeledett történetek a sporttörténelem fejezeteiből.
Fazekas László és Dunai Ede

Tényleg csak csórókból lehettek klasszis futballisták?

A labdarúgás legrangosabb európai kupasorozatában, a Bajnokok Ligájában már a legjobb négy között járnak a csapatok, és a szokásoknak megfelelően ismét csak a topbajnokságok képviselői maradtak állva.

Régebben bezzeg minden más volt, akár egy jugoszláv vagy egy román gárda is magasba emelhette a trófeát, sőt a hetvenes években egy magyar csapat, az Újpesti Dózsa is rendszeres résztvevője volt a negyeddöntők küzdelmeinek, és egyszer az elődöntőbe is bejutott.
Igaz, ennek már lassan ötven éve…

Sokszor, sok helyen olvastam, hogy akkoriban, a múlt század második felében azért volt annyi világklasszis futballistánk, mert ez volt az egyetlen kitörési lehetőségük az akkori szegény sorban felnövő tinédzsereknek.
De vajon biztosan így volt ez?

Véleményem szerint, illetve a tények ismeretében ez a felvetés a legkevésbé sem állja meg a helyét.

Most nem szeretném kielemezni az összes egykori újpesti legenda életrajzát, két példát mégis felhoznék, csak hogy lássuk, a labdarúgás szeretete akkoriban valóban mindennél, pénznél, hatalomnál is
többet ért…

Vegyük tehát górcső alá azt a két játékost, aki az Újpest aranycsapatának kilenc bajnoki címe alatt a legtöbb mérkőzést játszotta, azaz Fazekas Lászlót és Dunai Edét, akik ketten együtt több mint 1000 (!!) alkalommal húzták fel a lila-fehér mezt.

Nem is akármilyen sikerekkel…

Hogy ezen kívül mi a közös még bennük? Az, hogy mindketten kifejezetten jómódú családból származtak.

A hatvanas évek elején járunk.

A Fazekas és a Dunai család jóval az átlag fölötti életszínvonalon él.

Fazekas László édesapja asztalosműhelyt vezet, tucatnyi alkalmazottal (a későbbiek folyamán nem egyszer az idősebb Fazekas pótolta ki a lila-fehér focisták prémiumát), míg Óbudán,  a téglagyár vezetője egy bizonyos  Dunai Ede volt, aki igazgatóként hallani sem akart arról, hogy gyermeke labdarúgó legyen. Sokkal inkább azt szerette volna, hogy az egyetlen fia az iskola befejezése után átvegye tőle a hatalmas vállalat vezetését.

Az idősebb Dunai aggodalma érthető volt, mert tudta, hogy nem mindenkiből lehet Puskás Öcsi, ennél fogva nem igazán támogatta kamaszfia ambícióit, sőt egyenesen megtiltotta a tehetséges kamasznak, hogy élvonalbeli futballista legyen.

Ám a kis Edét nem lehetett oly könnyén eltántorítani céljaitól, vagyis hogy felhúzza az Újpest lila, majd a válogatott meggypiros  mezét.

A többi már maga a történelem.

Láthatjuk, üzleti élet ide, magas beosztás oda, ez a két fickó (no meg a társaik közül is sokan) bár megtehette volna, nem maszek vállalkozóként, nem nagyhatalmú igazgatóként, sőt a legkevésbé elkényeztetett ficsúrként, hanem futballistaként akart érvényesülni.

Mint később kiderült, egész jól sikerült nekik. Vagy hogy édesapám szavait idézzem:

„Bár milliomos is lehettem volna, engem a pénz és a kényelmes élet helyett két másik dolog sokkal jobban érdekelt: A futball, no és az Újpest.”