Az élsportolók és különösen a klasszis élsportolók körében sokat vitatott kérdés, hogy egy eredményekben gazdag pályafutás végén mikor érdemes visszavonulni.
Természetesen minden sportágban más a helyzet, hiszen amíg a női tornászok gyakran már tinédzserkorban befejezik, addig egy sznúkerjátékos akár az ötvenes éveiben is méltó ellenfele tud lenni a fiataloknak.
A fizikális, egyéni sportágak (atlétika, úszás) képviselői egyértelműen hátrányban vannak, de a labdajátékok legjobbjai között is ritkaság, hogy valaki a negyvenes éveiben is a világelithez tartozzon. Talán a jégkorong az egyetlen, ahol tucatszámra találunk ilyen játékosokat, de labdarúgásban, kézi- vagy kosárlabdában már alig-alig.
Igen ám, de jogos a felvetés, hogy vajon mikor érdemes visszavonulni? Különösen akkor, ha mondjuk a húszas éveiben szinte verhetetlen valaki, hogy aztán harminc fölött saját maga árnyékaként rendre a vert mezőnyben végezzen. Mert egy igazi bajnoknak ezt talán fölösleges megvárni.
Főleg azokban a sportokban, amelyben nem egymással, hanem az idővel versenyeznek a felek, magyarul nagy csoda még szökőévenként sem történik. Ilyen sportág például az úszás. Amikor Darnyi volt a sztár, egy-egy világesemény előtt máris behúzhattunk két aranyérmet, mert annyival jobb volt a mezőnynél. De hasonlóan volt mindez Egerszegi Krisztinánál, vagy a közelmúltban Hosszú Katinkánál.
Viszont amíg az előbb említett két versenyző megérezte, hogy mikor jönnek a nyakukra az ellenfelek, azaz mikor kerül veszélybe a trónjuk, azonnal, még fiatalon, a csúcson visszavonultak, mondván, ők aztán nem szeretnének a harmadik helyért vagy csupán a döntőbe jutásért küzdeni.
A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkánál viszont merőben más a helyzet. Úszik, úszik és úszik, pedig egész biztosan tudja, hogy nemhogy a világon, de már az országban sem ő a legjobb. Mindez olyannyira igaz, hogy a legutóbbi világversenyein általában már a döntőbe jutás sem sikerült neki, az időeredményei pedig másodperceket estek vissza.
Vajon mi motiválja őt? Egy sokáig verhetetlen bajnoknőt, akit manapság testhosszakkal vernek meg. Mert tudjuk, az úszóedzések nem éppen tengerparti lubickolást jelentenek, sőt, kifejezetten embert próbáló, kőkemény munka, hajnali keléssel, izomfájdalmakkal, légszomjjal.
Természetesen azt gondolom, hogy Katinka oly sok mindent letett már az asztalra, hogy senkinek sincs jogában megkérdőjelezni a versenyeken való indulásának létjogosultságát, ám a kérdés ettől még kérdés marad:
