Napra pontosan kilenc esztendeje, hatvanéves korában, 2014. január 23-án hunyt el Várady Béla, a Vasas egykori kiváló támadója, aki az 1976-77-es idényben nem csupán bajnok lett az piros-kékekkel, de a gólkirályi címet is megszerezte, sőt egész Európában a második legtöbb találatot szerezve ezüstcipőt érdemelt ki teljesítményével.
Noha Újpesttől egy kerülettel arrébb, Angyalföldön futballozott, a bombaerős lövéseiről híres ballábas csatár a különböző válogatottakban apu, vagyis Dunai III Ede csapattársa is volt.
Együtt nyertek utánpótlás Európa-bajnokságot az NDK elleni népstadionbeli hazai visszavágón, de még előtte két évvel együtt vágtak neki életük legfontosabb nemzetközi tornájának, az 1972-es müncheni olimpiának.
Az Illovszky Rudolf és Lakat Károly vezette magyar válogatott címvédőként érkezett, és az ötkarikás játékok egyik legnagyobb esélyesnek számított. És ez még úgy is igaz volt, hogy a mieink egy kifejezetten fiatal játékosokból álló kerettel utaztak el az NSZK-ba.
Ám ez mit sem számított, a huszas éveik elején járó labdarúgóink rutinos rókákat megidéző futballal rukkoltak elő, és többek között a Simonsennel megerősített Dániát, illetve a Hoeness vezette házigazda együttest is magabiztosan takarították el az útból.
Következhetett a várva várt döntő, amelyen a klasszisokat soraiban tudó lengyel csapattal nézhettünk farkasszemet.
Várady Béla, az akkor mindössze tizenkilenc esztendős klasszis gólt is szerzett a döntő első félidejében, ám hiába szereztük meg a vezetést ezzel a találattal, a lengyelek végül fordítani tudtak, így be kellett érnünk az ezüstéremmel. Akkor nagy volt a szomorúság emiatt, de az azóta eltelt hosszú idő alaposan megszépítette ezt az eredményt, hiszen mindezidáig, vagyis több mint ötven év elteltével is ez az utolsó labdarúgó érmünk az olimpiák történetében.
Ahogy apu később mesélte, már akkor meg mert volna esküdni rá, hogy világklasszis csatár lesz Bélából, a Vasas ifjú tehetségéből.
Elmondása szerint olyan erősségű lövése volt, hogy amikor Münchenben, a meccsek közötti szünnapokon az edzéseken a szabadrúgásokat gyakorolták, senki sem akart beállni a sorfalba, amikor Béla futott neki a labdának…
Na ja, ki akart megsérülni egy olimpiai torna kellős közepén?
