A válogatott mérkőzések után hétvégén ismét a klubok veszik át a főszerepet Európa labdarúgásában. A legtöbb országban a bajnoki küzdelmek folytatódnak, nálunk viszont a MOL Magyar Kupa első olyan fordulóját rendezik meg, amelyen az élvonalbeli együttesek is részt vesznek.
A honi kupasorozat immár több mint százéves múltra tekint vissza, az elsőt még 1909-ben Steiner Hugó és Minder Frigyes kezdeményezésére írták ki. Miután az MLSZ áldását adta rá, megalapította a kupa, mint örökös vándordíj feltételeit, és 1909. novemberében, kieséses rendszerben 18 fővárosi és 6 vidéki egyesület részvételével elindult a küzdelem. Első ízben az MTK játékosai emelhették magasba a serleget, miután megismételt mérkőzésen 2-1-re legyőzték a Ferencvárost.
A későbbiek folyamán a Magyar Kupa amolyan „mostohagyerek” lett, az ötvenes években meg is szüntették, és ki tudja, hogy mi történt volna, ha az UEFA 1960-ban nem írja ki a Kupagyőztesek Európa Kupáját, amelyre természetesen magyar csapat is nevezhetett. Igen ám, de kupagyőztesünk nem volt, így első alkalommal a legutóbbi győztes Ferencváros, míg másodjára az ezüstérmes Újpesti Dózsa indulhatott a főtáblán. Ám ez a faramuci helyzet nem maradhatott így sokáig, ezért a szövetség vezetői 1963-ban életre hívták a kupasorozatot, amelyet azóta már minden évben megrendeznek.
Az első új kiírást 1964-ben a Budapesti Honvéd nyerte, miután 1-0-ra diadalmaskodott az ETO elleni fináléban.
1973 elején aztán egy nem mindennapi történet borzolta a közvélemény idegeit, tudniillik ismeretlen tettesek nemes egyszerűséggel ellopták a patinás ezüstserleget a címvédő Ferencvárostól, amikor a zöld-fehérek egy Üllői úti kirakatban kiállították közszemlére. Miután a tolvajoknak nyoma veszett, a Magyar Labdarúgó Szövetség munkatársainak kénytelen-kelletlen új ezüstkupát kellett rendelniük, amelyet az Állami Pénzverde annak rendje és módja szerint még az 1973-as, május elsején rendezett döntő előtt elkészített.
Ezt a döntőt végül a Vasas nyerte meg, ám ennek az idei, összességében 84. kiírásnak úgy vágnak neki a csapatok, hogy a Ferencváros vezeti az örökranglistát, méghozzá 24 győzelemmel, pontosan kétszer annyi elsőséggel, mint amennyivel a második helyezett MTK dicsekedhet.
A címvédő az a Zalaegerszegi TE, amely első ízben hódította el a serleget, és amely ma a borsodi Cigánd településen vághat neki a nagy útnak, vagyis az esetleges címvédésnek.
A legizgalmasabb mérkőzést Pécsen rendezik, ahová a tizenegyszeres kupagyőztes Újpest FC látogat, ezt a találkozót 16.45-től az M4 is műsorára tűzi.
A végállomás, vagyis a döntő pedig a Puskás Arénában lesz májusban, de addig még remélhetőleg sok izgalmas, vérbeli kupacsata vár ránk.