35 évvel ezelőtt, 1987. június 24-én nagy volt a boldogság az Argentínában, azon belül is Rosarióban élő Messi családban.
Megszületett Celia Cuccittini és Jorge Messi harmadik kisfia, aki a keresztségben a Lionel Andrés nevet kapta.
A spanyol és olasz felmenőkkel rendelkező családban mindig első helyen állt a futball, így nem csoda, ha a felcseperedő kis Leót szinte azonnal bevették maguk közé focizni a hét, illetve öt évvel idősebb bátyjai, Rodrigo és Matías.
Az akkor még legkisebb Messi gyermek (a húga María 1993-ban született) olyannyira tehetségesnek bizonyult, hogy már négyévesen a Grandoli nevű helyi csapat igazolt játékosa lett, ahol éppen az édesapja volt az edzője.
De ha egy rosariói gyerek igazán tehetséges, akkor nem is lehet más a következő lépés, minthogy a város nagyhírű, többszörös bajnok gárdája, a Newell’s Old Boys felé veszi az irányt.
Leo hatévesen került a meglepő becenevű La Lepra kötelékébe, és azalatt a hat esztendő alatt, amelyet itt töltött, nem kevesebb mint 500 (!!) gólt szerzett.
Ezek után meglepődünk azon, hogy ez a tizenkét éves fiúcska felkeltette az európai nagy csapatok érdeklődését?
Más kérdés, hogy amikor elutaztak, hogy közelebbről is szemügyre vegyék a tudását, leesett az álluk, ugyanis a kis Leo két fejjel alacsonyabb volt a kortársainál.
Való igaz, az apró tehetség szervezetében nem termelődött növekedési hormon, így rendszeres, ám borsos összegbe kerülő kezelésekkel pótolták azt. Igen ám, de a Messi család nem volt túlzottan tehetős, ezért azt találták ki, hogy eladják a játékjogát, és majd az új csapat állja a cechet.
Ez így kimondva egyszerűnek hangzik, de vajon lesz-e olyan egyesület, amely mindezt bevállalja?
Nos, a jelentkezők nem kapkodták el, ám a Barcelona ügyvezetője, bizonyos Carles Rexach minden követ megmozgatott, és Katalóniába invitálta a családot. Aztán ott, egy vacsora közben úgy döntött, hogy aláírat velük egy szerződéstervezetet.
Miután hivatalos papír nem volt náluk, kért egy szalvétát, és arra került rá a történelmi szignó:
„2000. december 14-én, Messi képviselője, Horacio, Minguella, és Rexach, a klub technikai titkára elkötelezte magát, hogy néhány, a játékos leigazolása ellen szóló dolog ellenére mindaddig érvényben tartja ezt a szerződést, amíg a klub eleget tesz a játékos korábban elfogadott igényeinek.”
A többi már történelem, a Barcelona Messi vezetésével sikert sikerre halmozott, 10 bajnoki cím, 4 BL- trófea és számos egyéni díj (köztük 7 Aranylabda) tulajdonosa lett.
Meglehet, pénzügyi gondok miatt tavaly elhagyta Spanyolországot, ám valami azt súgja, hogy egy nagy dobása még hátra van.
Mondjuk 2022 decemberében, a festői Katarban…