1979. július 20-án született Fehér Miklós, a magyar válogatott fájdalmasan fiatalon, mindössze 24 esztendősen elhunyt klasszis középcsatára.
Az ő emlékére írtam ezt a néhány sort…
LEVÉL MIKINEK
Mindig szerettem a középcsatárokat, de a magyar válogatottnak az ezredforduló tájékán hosszú ideig nem volt igazán klasszis, nemzetközi szinten elismert centere.
Aztán tizenévesen, szinte a semmiből felbukkantál, és akkor egycsapásra úgy festett, hogy legalább másfél évtizedre megoldod a nemzeti tizenegy csatárgondjait.
Te végre olyan voltál, mint a régi nagy legendák. Tudod, a példaképeid, akikből csak úgy sugárzott a labdarúgás szeretete. Akik játék közben is mosolyogtak, és akikről a nagy tét ellenére is lerítt, hogy rajonganak azért amit csinálnak, vagyis hogy mindennél jobban imádnak futballozni.
Miután először megláttalak a pályán, ha csak tehettem, mindig megnéztem a meccseidet, lehetett az Győrben, Portóban, Lisszabonban vagy a számodra legszentebb mezben. Tudod, a meggypirosban, amelyet mindig oly büszkén viseltél.
De vajon miért akarta úgy a sors, hogy csupán 25-ször húzhasd fel magadra?
Én és a többi magyar szurkoló sokkal, de sokkal többször akartunk látni a válogatottban, sokkal, de sokkal többször akartuk megcsodálni a gyermeki mosolyodat, miközben éppen a góljaidat ünnepeled.
Igen, azt a felejthetetlen mosolyt, amely azon a szörnyű vasárnap estén, 2004. január 25-én a guimaresi Don Alfonso-stadionban is megjelent az arcodon.
Pedig akkor éppen sárga lapot kaptál…akkor már napok óta lázas beteg voltál…akkor már érezted, hogy nagyon nagy a baj.
De talán azt akartad, hogy mindenki így emlékezzen majd rád, igaz?
Éppen úgy, ahogyan megszerettünk…
Fiatalon, mosolygósan és vidáman.
Miki, jó ha tudod, hogy az a mosoly azóta is mindennél jobban hiányzik…
Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)