Az 1982-es spanyolországi világbajnokságon remekül kezdtünk, a Salvador elleni 10-1-et követően egy újabb győzelemmel máris továbbjutást ünnepelhettünk volna. Nehezítette a dolgunkat, hogy a címvédő Argentína jött velünk szembe, akik ráadásul megerősödtek a négy évvel korábbihoz képest.
Egy bizonyos Diego Armando Maradonával.
Két legnagyobb klasszisunk, Törőcsik és Nyilasi nagyon várták az alicantei összecsapást, törleszteni szerettek volna a négy évvel korábbi sérelmekért, a sok-sok alattomos szabálytalanságért, a részrehajló bíráskodásért és a piros lapokért. Igen ám, de az újpesti csatár nem hallotta a nevét Mészöly Kálmántól, amikor felsorolta a kezdőcsapatot…
Úgy tűnt, hogy a felállás alapján a támadásokat mintha szándékosan szerettük volna kerülni, ugyanis a magyar válogatott történetében először – és valószínűleg utoljára – hét védővel (Martos, Bálint, Garaba, Tóth J., Sallai, Rab, Varga J.) vágott neki a kilenc világbajnokkal, plusz Maradonával és Valdanóval felálló dél-amerikaiak elleni találkozónak. Félve, már-már feltartott kézzel indultunk csatába.
Mi más lehetett volna a vége, mint kiábrándító vereség? Az ifjú világklasszis, Maradona olyannyira elemében volt, hogy szinte egyszer sem tudtuk szabályosan elvenni tőle a labdát, ráadásul kétszer is bevette Mészáros Bubu kapuját. Előtte és utána Bertoni és Ardiles is beköszönt, így Pölöskei hajrában szerzett gólja szépségtapasz lehetett csupán.
Hatalmas pofont kaptunk, de ha őszinték akarunk lenni, akkor az a 4-1, amely a lefújás pillanatában az eredményjelzőn díszelgett, még ránk nézve volt hízelgő.
Maradona tehát jött, látott és győzött, ám ez a Mundial mégsem róla szólt. Ellenben a következő…
Nos, 1986-ban Mexikóban szinte egyedül nyerte meg az aranyérmet hazájának, ahol azóta is istenként tisztelik.
Nem csoda. Ha odafent a jóisten meg akarta volna teremteni a tökéletes futballistát, akkor azt egészen biztosan Diego Armando Maradona alakjában keltette volna életre.
Aki látta, hogy az argentin zseni mit tudott a labdával, annak aligha kell bizonygatni az iménti állítást. Aki viszont nem, az mielőbb pótolja. Garantáltan leesik tőle az álla.
Egy biztos, Diego Maradona nélkül a labdarúgás sohasem lett volna az, ami. Milliók szerették meg a játékot miatta, és amikor tavalyelőtt itt hagyott bennünket, milliók siratták. Ahogy napvilágot látott a halálhíre, mindenki hitetlenkedve olvasta a döbbenetes sorokat.
És milyen igaz.
Nem ezt tanultuk az iskolában.