Napra pontosan négy esztendővel ezelőtt, 2018. július 25-én hunyt el Szepesi György, rádiós sportkommentátor, „az Aranycsapat tizenkettedik játékosa”, aki 1982–1994 között a FIFA vezető testületének tagja, majd 1979-1986 között az MLSZ elnöke volt.
Rádiós közvetítőmunkájának valószínűleg legemlékezetesebb pillanata az „évszázad mérkőzése” volt. Bátran mondhatjuk, hogy az 1953-as angol–magyar mérkőzés ideje alatt ő volt a tizenkettedik játékos, vagyis a magyar nép szeme, hiszen lelkes, szívből fakadó közvetítése hozzájárult az Aranycsapat történelmivé váló sikeréhez.
Mindig közel állt a csapathoz, győzelmekkor együtt ünnepelt, vesztes mérkőzések után pedig együtt sírt Puskásékkal, majd később sportvezetőként is mindig a játékosok érdekeit tartotta szem előtt.
Ez utóbbi kijelentés illusztrálására megosztanék egy történetet róla, illetve édesapámról.
1981 nyarán járunk, az 1969 óta kilenc bajnoki címet besöprő Újpesti Dózsa egy csalódást keltő szezonon van túl. Szó se róla, a keretben sok válogatott futballista is van, de néhány klasszis játékos, elsősorban Fazekas eligazolása, temérdek sérülés és Tóth Zoli disszidálása nem sok jót ígért.
Nos, az újpesti vezetők átgondolt szakmai döntések helyett sokkal inkább az erőfitogtatásban látták a megoldás kulcsát, és nemes egyszerűséggel nem fizették ki a labdarúgók év közben visszatartott prémiumát.
A keret legrutinosabb tagja, a kilencszeres bajnok Dunai III Ede hangot adott ennek, ami aztán végképp nem tetszett a vezetőknek, ám érthetően nem akarták elveszíteni a gárda legbiztosabb pontját, aki tizenöt újpesti szezonja alatt csak éppen ebben, a legutóbbiban nem szerzett érmet.
Ám a kiváló középhátvéd ezúttal beintett, és ultimátum elé állította a vezetőket.
– Ha nem fizettek ki minket, akkor eligazolok – mondta, és tiltakozása jeléül nem utazott el a nyári edzőtáborba.
No, a vezetőket sem kellett félteni, kijelentették, hogy márpedig a mi engedélyünk nélkül nem mész sehová.
Ezen a ponton lép be a történetbe a Magyar Labdarugó Szövetség elnöke, Szepesi György, akit az ügy kapcsán felkeresett Dunai Ede.
Miután Szepesi meghallgatta a panaszát, így szólt:
– Ede, te annyi mindent tettél már a magyar futballért, mától odaigazolsz, ahová csak akarsz. És ehhez egy szavuk sem lehet az újpesti vezetőknek. Ezt veheted ígéretnek – fejezte be a mondandóját, majd elismerése jeléül Ede felé nyújtotta a kezét.
A mindössze 32 esztendős klasszis pedig néhány nap múlva már a Péceli úton, a 22. sz. Volán színeiben kezdte meg a felkészülést, hogy aztán egészen a másodosztályú bajnokság dobogójának második fokára segítse a közlekedésieket.