Sporttörténelem

Ismert és elfeledett történetek a sporttörténelem fejezeteiből.
Fernando Alonso

Neves társaságba került Alonso a századik dobogós helyezésével

Fernando Alonso, az Aston Martin kétszeres világbajnok spanyol versenyzője lett a hatodik olyan pilóta a Forma-1 történetében, aki legalább száz dobogós helyezést szerzett pályafutása során.

Az F1 hétfői Facebook-bejegyzése szerint a mérföldkövet a vasárnapi Szaúdi Nagydíjon elérő 41 éves versenyző mindössze három dobogóval marad el a 2017-ben világbajnok finn Kimi Räikkönentől és hattal a négyszeres vb-győztes francia Alain Prosttól.

Az örökranglistát a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) vezeti 191 dobogós helyezéssel, s még növelheti ezt a számot, mivel Alonsón kívül ő a másik aktív pilóta az első hatból.

A második helyen a legendás, szintén hétszeres vb-győztes német Michael Schumacher (155 dobogó) áll,  míg harmadik a tavaly visszavonult, ugyancsak német Sebastian Vettel (122), aki négy vb-címet gyűjtött karrierje során.

Alonso a vasárnapi dzsiddai futamon úgy lett harmadik, hogy a leintés után 10 másodperces időbüntetéssel sújtották, így elveszítette a dobogós helyezést, ám néhány órával később az Aston Martin fellebbezésének eredményeként törölték a szankciót, és visszaadták neki a harmadik pozíciót.
A spanyol versenyző két futam után a vb-pontverseny harmadik helyén áll.

Forrás: MTI; Fotó: astonmartin.com
Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)