Sporttörténelem

Ismert és elfeledett történetek a sporttörténelem fejezeteiből.
Törőcsik András a világválogatottban

Törőcsik András a világválogatottban

1979 tavaszán a bajnoki címvédő Újpesti Dózsa töretlenül menetelt az újabb aranyérem felé, amelyből a kiismerhetetlenül cselező, még mindig csak huszonnégy éves középcsatár, Törőcsik András alaposan kivette a részét.

A Várhidi-legénység nem ismert kegyelmet, győzelmet győzelemre halmozott, amelynek következtében a szőke cselkirály újra bekerült a világsztárok szűk körébe, a szakemberek noteszében ismét ő lett a nagybetűs futballista.

Olyannyira igaz volt mindez, hogy június első napjaiban óriási megtiszteltetés érte Törőt, sőt rajta keresztül az egész magyar labdarúgást. Ahogy a hír szólt, június 25-én, bő egy héttel a pontvadászat befejezése után a világbajnoki címvédő argentin nemzeti tizenegy bemutató mérkőzésen fogadja majd a világválogatottat.

És hogy számunkra miért volt érdekes mindez?

A szervezők a Buenos Airesben rendezendő gálameccsre az olaszok szövetségi kapitányát, Enzo Bearzot mestert kérték fel, hogy állítsa össze a keretet a világ legjobbjaiból.

Az akkor már négy éve a Squadra Azzurra kispadján ülő szakember a csatársorba mindössze három labdarúgót választott ki. Mi sem természetesebb, hogy első körben rögtön a honfitársaira gondolt, és meghívót küldött a Juventus legendás játékosának, Roberto Bettegának, illetve az elitbe az 1978-as világbajnokságon berobbant Paolo Rossinak.

Törőcsik András

A két olasz csatár remekül megértette egymást a válogatottban, így papírforma volt, hogy saját kapitányuk mindkettőjükre számít majd. Így tehát mindössze egyetlen hely maradt a földkerekség sok-sok világklasszis támadója számára.

És Bearzot erre az egyetlen helyre, egy számunkra nagyon kedves fiatalember nevét írta fel: Törőcsik Andrásét.

Ahhoz hogy tisztán lássuk, micsoda illusztris társaságba került a lilák zseniális kilencese, érdemes végigszaladni a világválogatott névsorán:

Kapusok: Sepp Maier (nyugatnémet) Ronnie Hellström (svéd).

Hátvédek: Toninho Cerezo (brazil), Ruud Krol (holland), Manfred Kaltz (nyugatnémet), Bruno Pezzey (osztrák), Antonio Cabrini (olasz).

Középpályások: Zico (brazil), Johan Neeskens (holland), Rainer Bonhof (nyugatnémet), Juan Manuel Asensi (spanyol), Michel Platini (francia).

Csatárok: Roberto Bettega, Paolo Rossi (olaszok), TÖRŐCSIK ANDRÁS (MAGYAR).

Vésztartalékként bevetésre várt még két kapus, a brazil Leao és az osztrák Koncilia, illetve két támadó, az olasz Causio és a lengyel Boniek.

Ezt a keretet végigböngészve egyértelműnek tűnt, hogy valóban a világ legjobb futballistái futnak majd ki az El Monumental stadion gyepére. Különösen úgy, hogy a házigazdáknál az egy évvel korábban világbajnoki címet szerző sztárok mellett egy bizonyos Diego Armando Maradonát is behívta a kapitány,  Cesar Luis Menotti.

Andrissal madarat lehetett volna fogatni, amikor megtudta, hogy ő is a világválogatott keretének a tagja.

Noha a szezonból hátravolt még négy forduló, és a második helyen álló Ferencváros mindent megtett, hogy utolérje a listavezető újpestieket, Törő legalább ugyanolyan lelkesedéssel várta a Buenos Aires-i fellépést, mint a bajnoki címet eldöntő sorsdöntő összecsapásokat.

Aztán elérkeztünk az NB I utolsó fordulójához, a már bajnok lila-fehérek utolsó mérkőzéséhez…

És akkor ott,  június 16-án este a festői Zala megye egyik esőáztatta autóútján egy fának csapódó parányi FIAT 500-asban megszakadtak a szívek…

Buenos Aires illúzió maradt csupán…