1977 nyara
Noha Törő imádott futballozni, alig várta a rövid nyári szünetet, hogy kikapcsolódhasson a barátaival. A nagy kánikulában a margitszigeti Palatinus strand, esetleg a „magyar tenger” azaz, a Balaton volt az első számú célpont, míg az estéket valamelyik felkapott szórakozóhelyen múlatták.
Törő és csapattársa, Hegyi Gyula, akik továbbra is elválaszthatatlanok voltak egymástól, az egyik júniusi délelőttre az Árpád-híd közelébe beszéltek meg találkozót.
– Gyuszi, negyven fok van. Itt dekkolok húsz perce, mindjárt megsülök! – törölte meg homlokát Andris amikor megérkezett a cimborája.
– Vissza kellett mennem a fürdőgatyámért. Te hoztál? – kérdezte a barátja egy vadonatúj Babetta motoron ülve.
– Még jó, majd meztelenül napozok – viccelődött Andris.
– Jobban teszed, ha árnyékban napozol, múltkor is pirosra égtél, nem emlékszel? Na, gyere, pattanj fel a motorra!
– Hová, az öledbe? Ez egyszemélyes! Legközelebb nagyobb motorral gyere! Ez így szabálytalan, nem gondolod?
– Ne nyafogj már, inkább húzd össze magad! – intézte el a dolgot Gyula, és miután Andris nagy nehezen elhelyezkedett a robogó hátulján, elindultak a Palatinus strand irányába.
Nem sokáig jutottak…
Ahogy lefordultak a Margit-sziget felé, távolból az egyik fa mellett egy rendőr alakja tűnt fel.
– Törő, a francba! Ott egy zsaru!
– A rohadt életbe, ez meg fog büntetni! Tipli van!
A rend szigorú őre már messziről észrevette a szabálytalanul közlekedőket, és már készült is, hogy megállítsa és megbüntesse őket amikor Andrisnak elképesztő ötlete támadt. Leugrott a még mozgó robogóról, majd elbújt a legközelebbi bokorban. Gyula néhány méter megtétele után bátortalanul lefékezett az elképedt egyenruhás mellett.
– Hol van a másik? – igazította meg a sapkáját a rendőr.
– Biztos úr, ne vicceljen, milyen másik? – kérdezte ártatlan tekintettel Gyuszi.
– Az aki a háta mögött utazott! Hiába szórakoznak velem, mindent láttam! Ebből súlyos büntetés lesz! – fenyegetőzött a zsaru, és ez volt az a pillanat, amikor Gyula jobbnak látta feladni.
– Andris, gyere elő! – kiáltott hátra a bokor irányába.
Néhány másodperc csönd után egyszer csak megrezzentek a sűrűn nőtt levelek. Törő előbújt rejtekhelyéről, leporolta magát, majd fapofával odasétált az egyre elképedtebb rendőrhöz.
– Ma…maga! Ma…maga! – dadogott zavarában az egyenruhás, és ekkor úgy tűnt, hogy soha nem tudja befejezni a mondatot.
A két barát türelmesen várt, nevetni érthető okokból nem mertek, de elképzelésük sem volt, hogy mi lesz a vége ennek a botcsinálta szónoklatnak.
– Maga a Törőcsik! – nyögte ki végül.
– Igen, az vagyok! – mosolygott Andris.
A rend addig kérlelhetetlennek tűnő őre ránézett a büntetőcédulára, amit időközben kikészített, majd gondolt egyet, villámgyors mozdulattal megfordította, és az üres oldalával a csatár orra alá nyomta:
– Nincs büntetés, inkább egy autogramot szeretnék kérni a legnagyobb magyar futballzsenitől!
