Sporttörténelem

Ismert és elfeledett történetek a sporttörténelem fejezeteiből.
Törőcsik András kamaszkor

Törőcsik András futballista bizonyítványa

Vasárnap, május 1-én ünnepli 67. születésnapját az újpesti, és talán minden magyar szurkoló örök kedvence, Törőcsik András.

A piros betűs ünnepnapig három részletben idézem fel a zseniális középcsatár kezdeti pályafutásának néhány fontos epizódját.

Elsőként ismerjük meg őt kamaszként, amikor a kifejezetten okos, jól tanuló tizenöt esztendős gimnazistát egyre kevésbé érdeklik az iskolai érdemjegyek, miután a napnál is világosabbá vált számára, hogy a futballpálya az ő igazi otthona.

Ezért aztán tanulás helyett minden szabadidejét a grundokon és a BVSC sporttelepén töltötte, hogy napnyugtáig rúgja a bőrt a haverokkal. Igen ám, de a Teleki Blanka Gimnázium első f. osztályában matematikából, magyar irodalomból vagy éppen történelemből is számot kellett volna adni a tudásából.

Az nem volt meglepetés, hogy Andrist ez a legkevésbé sem izgatta, ám balszerencséjére az is papírforma volt, hogy a tanárai ezt a felkészületlenséget milyen érdemjeggyel honorálják majd.

Korábban az általános iskolai osztályfőnöke gyakran fel is rótta neki ezt a túlzott lazaságot:

– Kisfiam, bármennyire is éles eszed van, a gimnáziumban nem elég csak az órákon figyelni, hanem otthon is muszáj lesz tanulni.

Andrist azonban nem hatották meg az efféle figyelmeztető szavak, így 1969 őszének végére a jelesekkel teli általános iskolai ellenőrző ködbe veszett emlékkép maradt csupán.

– Andriskám, tanulnod kellene, különben nagyon rossz lesz a bizonyítványod! – ült le kisfia mellé Éva az egyik decemberi délutánon.

– Édesanya, tudod mi a baj? – kérdezte Andris, de meg sem várta a választ, már sorolta is:

– Engem egyáltalán nem érdekelnek a másodfokú egyenletek, sőt őszintén szólva semmilyen egyenlet nem érdekel. És azok a kimondhatatlan képletek és mértékegységek fizikából, na azok főleg nem érdekelnek! Csak a fejem fáj ezektől a hülyeségektől, az áramerősségtől meg a súrlódástól, és a többi szakkifejezéstől. Nem nekem való ez az egész! Kivéve egyet! Az ellenállást! Az tetszik! Mert én ellenállok, az tuti! Úgysem veszem hasznát soha az életben ezeknek a dolgoknak, miért kellene megtanulnom?

– Azért…mert… – próbált valami okosat kitalálni gyorsan Éva, de hirtelen elakadt a szava, amint meglátott egy bizonyítvány feliratú, szokatlan külsejű könyvecskét az íróasztal szélén.

– Az meg micsoda? Milyen bizonyítvány? – kérdezte.

– A BVSC-ben az edzőnktől, Farkas Józsi bácsitól kaptuk a szezon végén – nyújtotta oda az édesanyjának félszegen.

Éva kinyitotta a mindössze kétoldalas értesítőt, és szép lassan elkezdte felolvasni az érdemjegyeket:
– Magatartás ötös, szorgalom ötös, technika ötös, taktika ötös, sportszerűség ötös, évi teljesítmény ötös, az átlagosztályzat pedig… – sorolta elérzékenyülten, de az utolsó ötöst már nem tudta kimondani, mert a meghatottságtól végleg elcsuklott a hangja.

– Ennek azért örülsz egy kicsit, ugye, drága anyukám? – ölelte át hőn szeretett édesanyját Andris. Évi gyermeke szemébe nézett, megsimogatta az arcát, és könnybe lábadt szemekkel csak ennyit mondott:

– Igazad van kisfiam, hagyd a csudába a fizikát!

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)