Ma, azaz 2022. május 1-én ünnepli 67. születésnapját az újpesti szurkolók örök kedvence, Törőcsik András.
Az ünnepnapon immár harmadik alkalommal olvashattok a zseniális középcsatár kezdeti lépéseiről. Ma például az a mérkozés kerül terítékre, amikor az ifjú tehetség bemutatkozik az Újpesti Dózsa színeiben:
– Paja! Törőt mikor dobod be a mély vízbe? – kérdezte a tartalékok trénere, Schumann János Várhidi mestertől az egyik bajnoki mérkőzés előtt.
– Nyugalom, az a legfontosabb, hogy ne egy vesztes meccsel kezdje. Ha majd jön egy könnyebb ellenfél, akkor úgyis beállítom – válaszolt a vezetőedző.
Hogy ki mit tekint könnyebb ellenfélnek, az elég szubjektív dolog, de az újpesti klasszisok futballtudását ismerve számítani lehetett rá, hogy Andrisnak nem kell majd éveket várnia az első igazi fellépésére.
Bár kezdetektől fogva a nagyokkal edzett, a bajnoki mérkőzésekre csupán a második csapatban kapott helyet. Egészen 1974. október másodikáig. Ezen a szerdai napon a bolgár Levszki Szófia csapata látogatott el Újpestre, hogy a Bajnokcsapatok Európa Kupájában megmérkőzzön az elmúlt kiírás elődöntősével.
Az előzményeket nem ismerve könnyen rácsodálkozhat az ember, hogy vajon miért éppen a bolgár bajnok elleni lenne az a bizonyos könnyed mérkőzés, ahol egy tizenéves újoncot kipróbálhat a szakvezetés, ám ennek a párharcnak a Megyeri úti találkozó már a visszavágója volt.
És ez puszta formalitássá szelídült.
Az újpestiek ugyanis a szeptemberi szófiai összecsapáson semmit sem bíztak a véletlenre, és magabiztos játékkal 3–0 arányban diadalmaskodtak.
Noha a továbbjutás a bulgáriai kilencven perc után eldőlt, Várhidi mester gondosan ügyelt rá, hogy András véletlenül se kudarcélménnyel mutatkozzon be a felnőtt csapatban, ezért a kispadra ültette, és megvárta, hogyan alakul a hazai mérkőzés.
A lila-fehérek mindent megtettek, hogy a hétköznap kora délután kilátogató nem kevesebb, mint tizenötezer szurkoló jól érezze magát. Bene Ferenc, illetve Dunai Ede két-két góljával a második félidő közepére már 4–1-es hazai vezetést (összesítésben 7–1 volt ekkor) mutatott az eredményjelző.
– Andris, menj el melegíteni! – szólt oda a kispadon mellette ülő ifjoncnak a mester.
Törő, mint akit puskából lőttek ki, úgy ugrott fel a helyéről, és két percen belül az összes bemelegítő gyakorlatot végigcsinálta a játékteret és a lelátót elválasztó vékony salakpályán. Titokban oda-odapislantott az újpesti pad felé, hogy mikor szólítják már, de tudta, hogyha valamikor, akkor most tényleg nem szabad türelmetlennek lennie.
A közönség kórusban biztatta a kedvenceit, Fazekast, Zámbót és a többieket, de ebben a pillanatban aligha gondolhatta bárki, hogy jövő ilyenkor a most még a pálya mellett gimnasztikázó, ismeretlen fiatalember nevét zengi majd az egész stadion.
Törő is csak egyetlenegy embertől várta, hogy a nevét kiáltsa, ám ő a kispadon ülve a játékkal volt elfoglalva, és úgy tűnt, hogy esze ágában sincs változtatni.
– Pali bá, hívjon már! – mormogta Andris két rövid sprintelés között. – Közelebb megyek hozzá melegíteni, hátha elfelejtett – gondolta az ifjú csatár, de abban a másodpercben harsány kiáltás ütötte meg a fülét:
– Andrááááás! – ordította Halmai Tomi, a pályaedző, és hevesen integetni kezdett.
Törő futás közben ledobta a melegítőfelsőjét, és mint a villám, ott termett Várhidi mester mellett.
– Figyelj ide, Andriskám! A Fekusz fog lejönni, te pedig bemégy visszavont centerbe. A Feri fog előtted játszani. Tartsd meg a labdákat, és ha úgy adódik, bátran cselezz, vagy indítsd a szélsőket. Az a lényeg, hogy nyugodtan játssz! Semmi okod nincs az izgalomra! Jól van?
Az alig tizenkilenc esztendős fiatalember megpróbált odafigyelni az edzői tanácsokra, de a szíve úgy kalapált, hogy nem sok mindent értett az egészből. Bár a mester szavai hallatán bőszen bólogatott, amikor felnézett a tömött lelátókra, csak azt érezte, hogy szélsebesen körbeforog vele a világ.
Amikor végre kiment a labda, és a partjelző cserét jelzett, még egyszer felpillantott a közeli tribünre, ahol a szülei és a nővére ültek.
Az édesapja, Gyula felállva tapsolt, és egészen biztos, hogy ezen a napon nem volt nála büszkébb ember a világon.
A két Éva, vagyis az édesanyja és a nővére egymásba karoltak, és könnybe lábadt szemekkel nézték, ahogy András felinteget nekik, és beszalad a zöld gyepre. Gyula nagy levegőt vett, átölelte őket, majd elcsukló hangon a fülükbe súgta:
