Sporttörténelem

Ismert és elfeledett történetek a sporttörténelem fejezeteiből.
Törőcsik András

Végső búcsú Törőcsik Andrástól

Ma délután 14 órától a Megyeri úti temetőben helyezik végső nyugalomra az Újpest legendás klasszisát, Törőcsik Andrást.

Törőnek a futball volt a mindene, ez a csodálatos játék éltette, így a lelke mélyén először akkor “halt meg”, amikor véget ért a pályafutása.

Ezzel búcsúzom tőle…

1989. március

A Mágus, azaz Verebes József, aki a Rába ETO-val kétszer, míg az MTK-val egyszer már bajnok lett, és 1989 tavaszán mindenáron a Hungária körútra akarta csalogatni a pályája zenitjén már rég túljutott  Törőcsik Andrást.

– Kese! Te hiányzol ahhoz, hogy újra bajnokok legyünk! – mondta, és Törő hitt neki, így az újpestiek legnagyobb kedvence rövidesen kék-fehér mezben futhatott ki a pályára. Az újságok szalagcímekben közölték a szenzációt:

Törőcsik András az MTK-VM-be igazolt!

A Mágus nem pusztán a levegőbe beszélt, amikor aranyesélyt emlegetett. Az őszi szezonban még András nélkül győzelmet győzelemre halmozott az együttese, és a bajnoki cím toronymagas esélyesének számított. Tavaszra viszont mintha kicserélték volna a gárdát, egymást követték a kínos vereségek. Sorrendben a Zalaegerszegi TE, a Békéscsabai Előre majd a Pécs MSC is legyőzte őket, pánikhangulatot teremtve az öltözőjükben. Ám a Mágus nem ijedt meg, és harcba dobta Törőt.

András joggal érezhette úgy, hogy ez pályafutása utolsó utáni esélye. Úgy gondolta, hogy a mester bízik benne, és ha minden jól megy, akkor ismét bajnokcsapat tagja lehet. Ám Fortuna istenasszony ezúttal is rútul cserbenhagyta főhősünket.

1989. április huszonötödikét írtunk, a sorsolás Tatabányára szólította az MTK-VM labdarúgóit. Ez volt Kese második mérkőzése új csapata színeiben. Még a laikusok számára is feltűnt, hogy úgy passzolt bele az MTK játékrendszerébe, mintha évek óta ott futballozott volna.

Tatabányán is remek labdákkal szolgálta ki a társait, lenyűgözve a miatta kilátogató nézőket.

Aztán  a huszadik percben minden megváltozott…

Törő a hazaiak térfelén lekezelt egy labdát, majd a hazai kapu irányába fordult volna. Gyorsan megtolta a labdát, mert érezte, hogy érkezik az őrzésével megbízott védő, Udvardi Endre. Már éppen felnézett, hogy kinek passzoljon, amikor a Bányász hátvédje hátulról becsúszva próbálta szerelni, ám elkésett a mozdulattal, és András lábát találta telibe.
Törő szörnyű reccsenést érzett a lábában. Érezte, hogy mindennek vége. Hogy ez  a csel volt az utolsó megmozdulása a futballpályákon.
Eltorzult  arccal a földre rogyott, és azon nyomban a megsérült lábához kapott. Rögtön tudta, hogy eltörött.

És abban a pillanatban lepergett előtte az egész karrierje…

A zuglói grundok zsivaja, a győztes újpesti rangadók, a címeres mezben vívott meccsek. Mint egy gyorsított felvétel, másodpercek alatt képkockák tucatjait látta maga előtt. Hol a Fradi elleni kiütés, a 8-3, hol a Köln legyőzése és a csodás cselsorozat, hol a Bilbaónak rúgott átemelős gólja villant be.

Aztán egyszer csak elhomályosult a kép, András szemeiből kicsordultak a könnyek. Ezzel egy időben az addig derűs égbolt ébenfeketévé változott, és apró cseppekben eleredt az eső, mintegy megsiratva Magyarország legtehetségesebb futballistájának varázslatos diadalokkal és szívszorító drámákkal teli, felejthetetlen pályafutását.

Egy olyan pályafutást, amely során ez a szerény, halk szavú zseni a cseleivel és a góljaival nézők millióit szórakoztatta, földöntúli boldogságot szerezve gyermekeknek, felnőtteknek és nyugdíjasoknak egyaránt.

Andris egész életében nekik játszott. A hűséges szurkolóknak, akik mindenhová elkísérték, hogy megcsodálják a játékát, és akik most mérhetetlen fájdalommal a lelkükben, reszkető ajkakkal utoljára még elrebeghették:

KÖSZÖNJÜK, TÖRŐ!