Sporttörténelem

Ismert és elfeledett történetek a sporttörténelem fejezeteiből.
Tóth Zoltán

Boldog születésnapot, Tóth Zoltán!

Ma ünnepli 67. születésnapját az ÚJPESTI CSODAKAPUS, azaz TÓTH ZOLTÁN, aki a hetvenes évek végén két aranyérmet szerzett az Újpest színeiben, majd mielőtt hosszú évekre kibérelte volna a magyar válogatott kapusposztját, megelégelte az akkori politikai viszonyokat, és 1979 augusztusában végleg elhagyta az országot.

Akkor, azon a nyáron két újpesti csapattárs, Tóth Zoli és Schumann Peti együtt tervezték meg a lelépést. A spanyolországi Cádizban egy nemzetközi tornán szerettek volna kint maradni, ám ezen a bizonyos augusztus végi délutánon váratlan dolog történt.

Egy sorsfordító döntés, amely gyökerestül megváltoztatta mindkettőjük életét…

Zoli születésnapja alkalmából ismerjük meg ezt a történetet:

A magyar bajnokcsapat, vagyis az Újpest tagjai kora délután elfoglalták szobájukat a Cádiz belvárosában fekvő, minden igényt kielégítő ötcsillagos szállodában. A szobákba kettesével osztották be őket, és a szokásoknak megfelelően Tóth Zoli mellé legjobb cimborája, Sumi került.
Várhidi mester estig kimenőt adott a fiúknak, akik nekivágtak felfedezni a gyönyörű tengeparti sétányt.

– Várj, Sumi, két perc múlva mehetünk, van még egy kis dolgom odabent – mondta Zoli a recepcióhoz érve, majd benyitott az egyik ajtón.
– Hé, hová mész? Az a szálloda irodája – szólt utána Sumi, de hiába, a mindenre elszánt kapus meg se hallotta őt, sőt fél perc múlva vissza is tért.
– Mi a túrót csináltál odabent? – kérdezte Péter miután kiléptek a szálloda kapuján.
– Ne faggatózz! Inkább ezt nézd! – nyitotta ki az oldaltáskáját Zoli.
– A rohadt életbe, mi ez? Lenyúltad az útleveled?
– Naná, kifigyeltem, hogy hová tették.
– Tutira meg akarod csinálni?
– Igen. Én innen már nem megyek haza, és ezt te is pontosan tudod – felelte ellentmondást nem tűrően.
– És mi van akkor, ha lebuksz? Mész a sittre?
– Ne ezzel foglalkozz! Velem tartasz? Utoljára kérdezem. Ha igent mondasz, akkor visszafordulunk a te útleveledért is.

Sumi nem válaszolt egyből,  eljátszott a gondolattal, hogy ő is otthagy csapot-papot, és szerencsét próbál a szabad világban, de a lelkiismerete megálljt parancsolt. Nem véletlenül. Nemrégiben volt az esküvője, ráadásul decemberre várták első gyermekük születését. Eszébe jutott a kedvese, és tudta, hogy csupán egyetlen válasza lehet Zoli kérdésére.

– Nem megyek veled, ne haragudj! – felelte, ám ekkor mellettük termett két ismerős alak.
– Ti meg mit csináltok, itt? Ha olcsón akartok farmert, ne itt keresgéljetek. Három sarokkal arrébb olyan cuccok vannak, hogy eldobjátok az agyatokat – magyarázta kezében két teletömött szatyorral a friss ezüstcipős csatár, Fekete Laci.
– Gyertek, megmutatom nektek! A tengerpart felé van – hívta őket a másik csapattársuk, Kolár Bandi is.

Újpesti Dózsa 1977
Az Újpesti Dózsa 1977/78-as bajnokcsapata – az alsó sorban balról az első Tóth Zoltán, a harmadik Schumann Péter.

Zoli a legkevésbé sem lelkesedett ezért az ötletért, azonban nem volt mit tennie, kényszeredett vigyorral rábólintott az ajánlatra, és követte a társait. Gyors észjárású fickó volt, így tudta, hogy nincs sok ideje rá, hogy kitaláljon valamit.

Az útlevelet ügyesen kicsempészte, de várható volt, hogy rövidesen a csapattal együtt érkező belügyminisztériumi besúgó magához veszi azokat, és akkor a számlálásnál kiderülhet a turpisság.
Esze ágában sem volt megvárni mindezt. Tudta, hogy néhány utcányira várja őt az a személy, aki segíti a lelépését. Igen ám, de a jó előre megbeszélt helyszín, a Hotel Caballo Blanco (azaz a Fehér Ló Hotel) a tengerparthoz képest éppen ellenkező irányban volt található.

Zoli nem tétovázhatott tovább, és miután a másik két csapattársát nem szerette volna beavatni szökési tervébe, valami hihető sztorival kellett előrukkolnia. A másodperc tört része alatt egy pompásnak tetsző gondolata támadt.

– Fiúk, nagyon fáj a hasam. Valami nem stimmelt az ebéddel. Ti nem éreztétek? – fordult útközben a többiek felé gyötrelmes arccal, ám ők csak a fejüket csóválták.
– Villámgyorsan keresnem kell egy WC-t – nézett körbe kétségbeesve a kapus.
– Nézd csak, ott egy kajálda! Rohanj be oda! – mutatott a szemközt lévő étteremre Kolár Bandi.
– Étterembe? Ezek után? Egy szót sem akarok hallani kajákról! – csóválta a fejét Zoli, majd, mint aki hirtelen megvilágosodott, így folytatta:
– Úgy tudom, két utcával arrébb van egy hotel. Fehér Ló a neve. Bemegyek oda.

A srácok átvágva Cádiz középkort idéző sikátorain és terein, néhány perc alatt megérkeztek a pálmafákkal körbevett szálloda elé. A bejárat előtt Zoli könnybe lábadt szemekkel a csapattársaira
nézett:

– Köszönöm, hogy elkísértetek – mondta, majd egyesével megölelte mindhármukat, és lehorgasztott fejjel besétált a hotel ajtaján.
– Ennek meg mi baja van? – kérdezte döbbenten Fekusz.
– Tényleg megfeküdhette a gyomrát a kaja – tette hozzá sajnálkozva Bandi.

A három várakozó újpesti futballista közül ketten gondtalanul viccelődtek tovább, kiélvezve Cádiz semmihez sem hasonlítható mediterrán hangulatát. Harmadik csapattársuk viszont egyáltalán nem tudott nevetni. Sumi mozdulatlanul, egykedvűen nézett maga elé. Gondolatban valahol nagyon, de nagyon messze járt. Szép sorban felidéződtek benne a legszebb közös emlékek, amelyekben egytől egyik a legjobb barátja, Tóth Zoli volt a főszereplő. Csak úgy sorjáztak a képkockák a diadalittas telt házas mérkőzésekről a Megyeri úton, a vérre menő lábteniszcsatákról a hátsó salakpályán, és az éjszakába nyúló beszélgetésekről a Benczúr utcai konyhában.

– Sumi, menj már be Zoli után, nézd meg, mi van vele! Lassan húsz perce itt szobrozunk – törte meg a csendet Fekusz.
– Szerintem induljunk vissza a szállásunkra! Majd utánunk jön, ha végzett – javasolta Sumi.
– Nem hagyhatjuk itt! Mi van akkor, ha valami baja lett? – aggódott Golyó.
– Oké. Ne rovázzatok már itt, mint valami falusi siratókórus! Bemegyek megnézem – egyezett bele Sumi, és belépett a szálloda előterébe.

Igaz, tudta, hogy teljesen feleslegesen keresi cimboráját…

A sikertelen körút végén visszatérve nem tehetett egyebet, mint tanácstalanul széttárta a karjait, majd elkeseredett arckifejezéssel mindössze ennyit mondott:

– Zoli eltűnt, mint a kámfor.

Fekuszéknak ekkor esett le a tantusz:

– Lelépett? Megszökött? Disszidálni akar? – kérdezgették egymás szavába vágva.
– Ki tudja? Még az is lehet – húzta meg a vállát látszólag unottan Sumi, de ekkor már képtelen volt folytatni ezt a kínos színjátékot, és eleredtek a könnyei. Megfogta lila-fehér csíkos pólóját, deréktól fogva felhúzta ameddig csak a varrás engedte, és miközben gondosan megtörölgette szemeit, alig hallhatóan ezt rebegte maga elé:
– Nem látjuk többé.

Tóth Zoltán
Tóth Zoltán még 1977-ben egy Dózsa-Fradin a Népstadionban Nyilasi Tibor elől húzza le a labdát magabiztosan.

Időközben jócskán elrepült az idő, így a három újpesti srác a szállodájuk felé indult, hogy pontosan érkezzenek meg.

– Srácok, mindenki itt van? – kérdezte az étterem bejáratánál a szokásos módon a kiváló masszőr, Lukács Béla.
– Tóth Zoltán még hiányzik – jelentette egyből a túlbuzgó „Kukker úr” azaz a besúgó, aki egy jegyzettömbben név szerint strigulázta az érkező futballistákat.

A pultnál ücsörgő Várhidi mester azonnal ledobta a poharat a kezéből, majd, mint aki véletlenül Dózsa György tüzes trónjára ült, úgy pattant fel a helyéről. Körbenézett, de ő sem találta a kedvenc kapusát.

Teltek-múltak a percek, és Zolinak továbbra sem volt semmi nyoma. A kis teremben egyre inkább fagyossá vált a levegő. A vezetők hol a bejáratot, hol az órájukat lesték, mígnem bő fertályórányi várakozás után a belügyi „kísérő” elvtárs végleg elvesztette a türelmét. Mint akit puskából lőttek ki, úgy rohant oda a vacsoráját éppen befejező Sumihoz, majd ugyanazzal a lendülettel egy jókorát csapott az asztalára. A tányérok nagyot csörömpölve csapódtak össze, a poharak felborultak és apró szilánkokra törtek, ám mindez semmiség volt ahhoz a fülsiketítő ricsajhoz képest, ami ezután következett.

A teljesen begőzölt alak magából kikelve, vérben forgó szemekkel artikulátlan üvöltözésbe kezdett:

– Schumann, ide figyeljen! Tóthot magával látták utoljára. És ugyebár maga a szobatársa is. Milyen tényállást tud közölni ezzel kapcsolatban? Hol van Tóth? – ordította, de esze ágában sem
volt megvárni a választ. Lehajolt, hogy közelebb férkőzhessen Péter arcához, majd alig egy centiméteres távolságból folytatta az üvöltözést:
– Hol van Tóth Zoltán? Feleljen, különben meglátja, hogy mindketten egy sötét börtönben végzik! Azonnal árulja el, hol van! – rikácsolta a megszeppent hátvéd felé, miközben a nyála Péter arcába fröcsögött, akinek ettől olyan érzése támadt, mintha egy selejtes permetezőgéppel nézett volna farkasszemet, ráadásul a besúgó ragyás homlokáról lehulló izzadtságcseppek is egytől egyig az ő ruházatán landoltak.

Sumi világéletében türelmes fickó volt, akit szinte lehetetlenség volt kihozni a sodrából. Ezúttal sem emelkedett meg a vérnyomása, sőt, miután unott arccal, akkurátusan letörölte magáról a nyál és izzadtság gusztustalan elegyét, mélyen a belügyminisztériumi ember szemébe nézett, majd magától értetődő flegmasággal odabökte:

– A Zoli? Hát, elment szarni.

(folytatása következik)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)