Sporttörténelem

Ismert és elfeledett történetek a sporttörténelem fejezeteiből.
Törőcsik - Nyilasi

Törőcsik Andrást és Nyilasi Tibort kizárták a válogatottból

1978 júniusában járunk, alig vagyunk néhány nappal a balul sikerült argentínai világbajnokság után, amikor az MLSZ vezetősége Kutas Istvánnal az élén meghozta története egyik legostobább döntését.

– Hallottátok a hírt? – állított be feldúltan Törőcsik András a szüleihez.
– Mesélj, mi történt, fiam? – kérdezte kétségbeesetten Éva.
– Eltiltottak a válogatottól ezek a szemetek! Nemrég mondták be!
– Micsoda? Ez nem lehet igaz! – értetlenkedett Gyula, az édesapa.
– Határozatlan időre kivágtak a francba. Engem meg Nyílt.
– Mire fel? Megőrültek ezek?
– Azt mondták, egy magyar válogatott játékos nem viselkedhet így, ahogy mi a vébén! Vadbarmok! Szétrúgtak minket kint ezek a favágó argentinok, a rohadt bíró meg hagyta. Aztán engem állított ki, hogy dögölne meg!
– Nyugi Andris! Ez biztos csak egy hirtelen felindulásból hozott döntés volt! Vissza fogják vonni! – nyugtatta az édesanyja, de sajnos nem lett igaza.

Az eltiltás “jogerőre” emelkedett, és a magyar futball két legragyogóbb ifjú csillaga ideiglenesen parkolópályára került.

Az újdonsült szövetségi kapitány, Kovács Ferenc, aki Baróti segítőjeként vett részt a nyári világbajnokságon, nagyon szerette volna az Európa-bajnoki selejtezőkre bevetni az Újpest és a Ferencváros két klasszisát, ám Kutas István és elvtársai nem ismertek kegyelmet, így a selejtezősorozatnak a két legjobb játékosunk nélkül vághattunk neki. Szó se róla, meg is lett az eredménye.

A nyitómeccsen az acélosnak csöppet sem nevezhető Finnország tanította móresre a válogatottat.
Az északiak történetük során először verték meg a magyar együttest, ám az MLSZ- vezérkarának ez sem jelentett ébresztőt, Andrisék továbbra sem kaphattak meghívót a nemzeti tizenegybe.

Törő – miután a világbajnokság utáni értesült az eltiltásáról – bánatában a barátaihoz, Hegyi Gyuszihoz és Ebedli Zolihoz menekült. A régi cimborák sok időt töltöttek el együtt, diszkóba jártak, táncoltak, buliztak, majd elutaztak a Balaton partjára, fürödtek és napoztak, vagyis minden szépnek és jónak látszott. Egy dolgot kivéve…

Andrist mintha kicserélték volna.

Úgy tűnt, hogy nem érdekli az égvilágon semmi, mintha néhány hét alatt ötven évet öregedett volna. A mindig laza, bohém, ám annál jószívűbb srác egy megtört, mogorva alak benyomását keltette. Ha felismerték és barátságosan megszólították az utcán, idegesen reagált, az autogramkérőket elzavarta, ellenséget látott szinte mindenben és mindenkiben. Látszott rajta, hogy az idegösszeroppanás szélén áll.

A barátai viszont nem hagyták egyedül, mert érezték, hogy óriási lelki válságban van. Összetört szívvel, csalódottan próbálta feldolgozni a kudarccal végződött világbajnokságot, de legfőképpen azt, hogy igazságtalanul tiltották el a válogatottságtól, a meggypiros, magyar címeres meztől, amelyért akár az életét is feláldozta volna.

Már-már kibírhatatlan, kínzó lelki fájdalmait alig enyhítette valami. Amikor ez az elviselhetetlen érzés végképp eluralkodott rajta, csupán néhány sör vagy fröccs jelenthetett gyógyírt.

– Törő, ne igyál többet! – mondta az egyik este Gyuszi.
– Ja, ez már nem frankó! – tette hozzá Zoli.
– Hagyjatok békén, valami szétfeszít belülről. Értitek? Még egyet innom kell vagy megőrülök – válaszolt Andris, miközben szemmel láthatóan remegett az idegességtől.
– Elmenjünk orvoshoz? – kérdezte Gyuszi.
– Menj inkább a francba! – legyintett Törő, mert eddigre már eljutott arra a pontra, hogy senkiben sem bízott.

Hetek teltek el így, ebben a lehetetlen helyzetben. Égen-földön senki nem segíthetett neki, és úgy festett, hogy végérvényesen megtörhet az ígéretesen induló pályafutása.

Azonban a végtelennek látszó, koromsötét alagút végén egyszer csak felvillant a reményt adó fény…

Folytatás…